Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vasárnap lejár a hitelmoratórium, nagy ára lesz a folytatásnak is

Közel 3000 milliárd forintnyi lakossági hitel van felfüggesztés alatt, de pár nap múlva már csak kérelemre maradhat fenn ez az állapot, előírt csoportok számára. A tét nem kicsi: akár három és fél évvel megnyúlhat a törlesztési idő és milliókkal nőhet a visszafizetendő összeg, ha továbbra is kéri valaki moratórium fenntartását.

Tavaly március 19-től október végéig tart a hitelekre bevezetett törlesztési moratórium, amelyet nem kellett kérelmezni, hanem a fizetésről nyilatkozni. November 1-jétől ez megfordul. Aki nem kéri bankjánál, az automatikusan fizetővé válik. De csak néhány rászorulti csoport esetében és csak jövő június 30-áig. A megtoldást kérhetik nyugdíjasok, gyermeket várók és nevelők, közfoglalkoztatottak. Azon magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük, illetve azok a vállalkozások, amelyek árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest. Lényeges körülmény, hogy nem csak a direkt kölcsönökre vonatkozik a felfüggesztés, hanem a babaváró hitel törlesztőrészletét sem kell fizetni, ahogyan a CSOK mellé igényelhető kamattámogatott hitel jelzáloghitelét sem.

Akinek üres lett a zsebe, mert megszűnt a munkája a járvány alatt, nem tehetett mást, de neki is sokba fog kerülni

A moratóriumban részt vevő hitelek aránya a háztartásokban az MNB adatai szerint májusban a teljes hitelállomány 33, a jogosultak 48 százaléka volt. Az MNB felügyeleti szóvivője szeptember végén azt mondta, hogy még 1 millió 150 ezer család és 25-30 ezer vállalkozás élt addig a lehetőséggel. A lakosságnál 2800-2900 milliárd, a cégeknél 1900 milliárd forintot nem törlesztettek egy hónapja. A lakáshiteleseknek már csak 41 százaléka volt moratóriumban.

Érdemes megfontolni a döntést, persze csak azoknak, akik beleférnek a körülírt jogosulti körbe. A bankok és a jegybank is hónapok óta azt javasolja, hogy aki tud, törlesszen. Az MNB egy korábbi számítása szerint akik a további nyolc hónapban maradnak a moratóriumban, többségüknek akár három és fél évvel is megnyúlhat a futamideje. A jelzáloghiteleknél 20, a személyi hiteleknél akár 60 százalékkal is megemelkedhet a teljes visszafizetendő összeg. Az áprilisi (2020-ra vonatkozó) banki elszámolások sokaknak okoztak sokkot, mert az derült ki, hogy aki az előző év végéig 10 hónapig nem fizetett, nem 10 hónappal nő meg a hitel futamideje, hanem akár 13-14, egyes esetekben 25-30 hónappal is.

Megugró hátralék, növekvő futamidő

A sok millióval megugró hátralék havi törlesztő összege nem nőhet, ezért a pénzt időben megnyújtva kell fizetni (ahogyan eddig is). Fontos, hogy költség- és díjmentesen előtörleszthetnek a kilépő ügyfelek, amivel mérsékelhető a futamidő kitolódása.

Az MNB az ügyfelek 10-12 százalékánál vár olyan jövedelemcsökkenést, ami problémát okozhat az újbóli fizetésben. A bankszövetség szerint a bankszámla-forgalom alapján a hitelmoratóriumban lévő ügyfelek 19 százalékának mérhetően csökkent a jövedelme, 81 százalék viszont tudna fizetni. Eddig nem rohanták meg a bankokat az ügyfelek. Az MNB adatai szerint 2020. decembere és idén május között már 184 ezer lakossági hitelszerződést kezdtek el fizetni.

forrás: helyben.hu

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!