Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Elhalasztották Márki-Zay kolozsvári találkozóját

A Planetarium Café közönségtalálkozót hirdetett október 26-ra Márki-Zay Péter meghívásával. Romániában hétfőtől szigorodnak a járványügyi korlátozások, így a szervezők lemondták a keddi eseményt.

,,Úgy döntöttünk, hogy egy későbbi alkalommal szervezzük meg a közönségtalálkozót. Bízunk benne, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel egy későbbi időpontban minél több résztvevőnek helyet tudunk biztosítani, amint ezt lehetővé teszik a járványügyi előírások. Az eddig regisztrált 70 résztvevő helyét továbbra is fenntartjuk”közölték a szervezők vasárnap délután.

A beszélgetés nyilvános lett volna. Szóba került volna a politika, az életünket aktuálisan meghatározó ideológiák, család, Magyarország helye Európában és Erdély, illetve az erdélyiség fogalma a magyar köztudatban.

Romániában drámaian romlott a vírushelyzet. A halálozás jelenleg világelső és már Magyarországra küldenek betegeket. A lakosságnak csupán 34,8%-a oltott teljesen. Mától védettségi igazolvány nélkül a gyógyszertárakon és a nem a plázákban lévő élelmiszerboltokon kívül sehová sem léphetnek be oltatlanok. Az iskolákat bezárták két hétre, kültéren is kötelezővé a maszkviselés és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el az oltatlanok számára.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!