Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Megyei önkormányzat: Székkutason mutattak példákat a megyei identitásból – elsősorban gyermekeknek

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Székkutason tartotta a Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése című rendezvénysorozatának hetedik állomását. A megyei közgyűlés által elnyert pályázat nyomán elindult sorozat célja a megyei identitás erősítése, de fontos szerepet kap a környezettudatosság, a fenntartható fejlődés, valamint a sportolás fontosságára, az egészségmegőrzésre való felhívás.

Közös bemelegítéssel kezdődött a Megyei Önkormányzat által szervezett Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése című rendezvénysorozatának székkutasi eseménye. A helyi általános iskola diákjai Bagi Alexandra karate világbajnokkal mozoghattak együtt, majd több sportban versenyezhettek is. A sportolás azonban csak az egyik fő üzenete a programsorozatnak. De milyen identitást is szeretnének bemutatni a helyszíneken?

Erre a kérdésre az egyik szervező, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés tagja, Mezőgazdasági tanácsnok Kormányos Sándor válaszolt, aki szerint a programsorozat célja egyrészt a múlt értékeinek megismertetése, a hagyományokon, a táncokon, a zenén keresztül. Olyan játékokkal lehetett játszani, amelyek nagyszüleink korában voltak népszerűek, amelyeknek nincs internetes kimenetelük, nem kell hozzá wi-fi.

Cél ezen kívül a történeti, néprajzi, nyelvtörténeti értékek és egyházi örökségek bemutatása a legendák, hagyományok, megyei értékek feltárása.

Az eseményen helyi termelők mutatták be portékáikat, de a nap folyamán voltak egészségügyi szűrővizsgálatok, közlekedésbiztonsági vetélkedők is. A fiatalok pedig játékosan ismerhették meg a megye, sőt az ország értékeit is, bemutatót tartott például a délután folyamán a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltóparancsnokság is.

A Nemzeti Művelődési Intézet is a megye, sőt az ország értékeit kívánta bemutatni, mondta el a Vásárhelyi Médiacentrumnak Dohorné Kostyál Zsuzsanna megyei igazgató. Az eseményen a gyerekek egy puzzle segítségével rakhatják ki a Feszty-körkép egy részét, de hoztak magukkal hungarikum piramist és óriás kirakóst is, ami népszerű volt a gyerekek körében.

A székkutasi nap volt a 21 alkalmas, összesen 300 millió forintos Európai Uniós támogatásból megvalósult rendezvénysorozat 7. állomása.

Képek: Vásárhelyi TV

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!