A legjobb 12 közé jutottak a Vásárhelyi Betyárok a közétkeztetési versenyen

379

A Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény Verók András, Biro Péter, Takács Gergő és Gedai Endre összeállítású csapata az országos közétkeztetési szakácsverseny döntőjébe jutott.

A megmérettetést a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szervezte a NÉBIh és a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség partnerségével, számos szakmai szervezet támogatása mellett.

Az elődöntőben 28 csapat versengett. A versenyzőknek 3 fogásos, valamely magyar tájegység hagyományos, de modernizált, farsangi ételsorát 3 óra alatt kellett elkészíteni. A felnőtteknek szánt 3 fogásos ebédet nettó 650 Ft/ adag nyersanyagköltségből kellett a csapatoknak kigazdálkodni. A rangos szakmai zsűri a konyhai munkát, tálalást és az ételek élvezeti értékét is bírálta. A legjobb 12 csapat jutott tovább a döntőbe, amely 2022 márciusban a SIRHA Budapest Kiállítás keretében kerül megrendezésre. Alább képgaléria! Fotók: Csárdás Ferenc (a KÖSZÖV engedélyével)

- Hirdetés -

- Hirdetés -

  • Közétkeztetés – vásárhelyi betyárok
  • Közétkeztetés – vásárhelyi betyárok menü1
  • Közétkeztetés – vásárhelyi betyárok menü2
  • Közétkeztetés – vásárhelyi betyárok menü3
  • Közétkeztetés – vásárhelyi betyárok2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!