Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Dobrev Klára Szegeden: Az összefogást, mint a kincset, úgy kell óvni

Szegeden járt péntek délután Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt. A Demokratikus Koalíció szimpatizánsai mellett sokan mások is kíváncsiak voltak a beszédére a Klauzál téren. Dobrev mintegy negyed órás felszólalásában ezúttal Márki-Zay Péterről egyáltalán nem esett szó. Azt mondta, 2022 árpilisa után egy igazságosabb Magyarországot szeretne, ahol nem keveseknek jut az erőforrásokból sok. Szerinte a baloldali progresszív politika feladata a szegények, a kevésbé szerencsések segítése, amire például a jelenlegi CSOK alkalmatlan.

Sokan voltak a Kárász utca és a Klauzál tér sarkán Szegeden péntek délután, ahol Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt mondott beszédet. Mondandójának központi gondolata az volt, hogy meglátása szerint a baloldali politikára igenis szükség van, mert az a nehezebb helyzetű, szegényebb, elesettebb emberek megsegítését tűzi ki legfőbb céljának.

Azt mondta, el kell tüntetni azt a mentalitást az országból, amely azt gondolja, mint a miniszterelnök, hogy majd adok Feri bátyám! Nem lehet, folytatta gondolatait, hogy a törvényeket felülírja valaki kénye-kedve, és ami jár az embereknek, az jelen esetben egy miniszterelnök kegyétől függjön. A tisztességes bér, nyugdíj nem adomány, hanem törvényben kell, hogy rögzítve legyen, mondta.

A CSOK-ot, mondta, a magyar gyermeket nevelő családok 10%-a tudta igénybe venni, a 90% nem. Ezen változtatni szeretnének.

A jelenlegi miniszterelnöki fizetésemelési ígéretekről az Dobrev véleménye, hogy szükséges lenne, de olyan szavazatvásárlási szaga van.

A baloldalnak van jelene és jövője, mondta. Jelenleg szerinte az a helyzet, hogy a kormány támogat pár ezer embert, és sok milliót hagy az út szélén. Azt nevezete bal oldali politikának, ha majd az emberekre költik a pénzt, ezzel egyben tartják a nemzetet. Mert az elmúlt 10 év gazdasági növekedéséből, mondta, vannak akik semmit nem éreztek meg.

Igazságos országra van szüksége, meglátása szerint, mert addig nincs béke, nincs kiszámíthatóság és nem fognak visszajönni a fiatalok.

Ezúttal Dobrev Klára nem beszélt a szombatig tartó előválasztásról. Annyit mondott a megjelent embereknek, ne engedjék, hogy szétessen az összefogás, nem szabad megsértődni az ellenzéken belül egymásra. Mert véleménye szerint Orbán Viktor az összefogástól fél, a mögötte álló polgároktól fél. Ezért ezt a két év alatt felépített összefogást, mint a kincset úgy kell óvni.

A beszéd után Dobrev Klára a Szeged TV-nek azt nyilatkozta, hogy arról, hogy a Fideszesek a Márki-Zay Péterre való szavazásra buzdítanak és esetleg így is cselekednek, az ügyfélszolgálatukra érkezett bejelentés. Olyanról nem hallott és nem tud, hogy a kormánypárt szimpatizánsai őt segítenék a szavazataikkal.

Az előválasztáson még holnap lehet szavazni, személyesen vagy online, Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!