Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kecskés Ákos nélkül kaptunk ki az albánoktól

A magyar labdarúgó válogatott a szeptemberi, idegenbeli mérkőzéshez hasonlóan a nézők nélkül megrendezett budapesti találkozón is 1-0-ra alulmaradt az albán válogatottal szemben. A hódmezővásárhelyi Kecskés Ákos nem lépett pályára. A vereséget követően csoda lenne, ha kijutnánk a világbajnokságra.

A magyar válogatott kezdeményezőbb futballt próbált játszani, mint az albániai mérkőzésen, ám az első félidőben nem állt össze a támadójátékunk. Az albánok magasan védekeztek, és elsősorban a labdaszerzéseket követő gyors átmenetekből próbáltak veszélyeztetni.

A fordulás utáni első nagy helyzet a magyar válogatott előtt adódott, Sallói Dániel azonban nem talált kaput. Az első percek után az albánok fölénybe kerültek, és jó pár helyzetet kialakítottak: Uzuni ziccerét Gulácsi kivédte, majd a Ferencváros albán támadója közelről a magyar kapus kezébe fejelt, a 68. percben pedig Gjasula lövése tévesztett kevéssel célt.

A 74. percben az addigi legnagyobb magyar lehetőség maradt ki, egy jobb oldali beadás után Orbán Willi fejelte vissza a labdát Szalai Attila elé, a védőtárs kapura tudta kanalazni a labdát, amely a bal oldali kapufáról kifelé pattant. Mindkét csapat nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, végül az albánok jártak sikerrel: a kinti mérkőzést eldöntő Broja harcolt ki magának lövőhelyzetet a jobbösszekötő helyén három védő szorításában, majd éles szögből hajszálpontosan kilőtte a jobb alsó sarkot.

MAGYARORSZÁG–ALBÁNIA 0–1 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 50 néző. Vezette: Cerro Grande (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka (Lang, 83.), Orbán, Szalai A. – Nego (Hahn J., 83.), Nagy Á. (Kleinheisler, 71.), Schäfer, Nagy Zs. – Sallai R. (Vécsei, 71.), Sallói D. (Schön, 59.), Szoboszlai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ALBÁNIA: Berisha – Ismajli, Kumbulla, Djimsiti (Veseli, 30.) – Hysaj, Bare, Gjasula, Trashi (Iván Balliu, 86.) – Uzuni (Broja, 66.), Cikalleshi (Manaj, 66.), Cekici (Bajrami, a szünetben). Szövetségi kapitány: Edoardo Reja
Gólszerző: Broja (80.)

A mieink kedden este a londoni Wembleyben a csoport élén álló angol válogatott ellen lépnek pályára.

(mlsz.hu nyomán)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!