Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A család már szavazott, Márki-Zay Péter Botkával együtt voksol

Elkezdődött az ellenzéki előválasztás 2. fordulója, amely arról dönt, hogy Dobrev Klára, vagy Márki-Zay Péter lesz-e az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Utóbbi Hódmezővásárhelyen elkísérte családját a Kossuth térre, az előválasztási sátorhoz, ahol már az első napon is nagyon sokan álltak sorba, hogy szavazhassanak.

Vasárnap délelőtt a város főterén a Vásárhelyi Médiacentrum megkérdezte Márki-Zay Pétert, mire számít a második körben.

Az első fordulóban még több mint 300 jelölt versengett, most pedig csak kettő. A legnagyobb kérdés az, hogy részvétel alacsony lesz, vagy magas lesz. A mi aggályunk az, hogy, ha alacsony lesz a részvétel, akkor Dobrev Klára elkötelezett szavazói elvihetik a győzelmet és akkor Orbán Viktor rendkívül nyugodtan alhat mostantól a választásokig. A mi érdekünk, és most kivételesen a még a DK-s szavazók érdeke, az ország érdeke, még a Fideszeseké is, hogy minél többen menjenek el, magas részvétel legyen és minél többen támogassanak ezen a választáson, tényleg az ország sorsa múlhat ezen.

Mit tudnak tenni a mozgósítás érdekében?

Én járni fogom az országot ezen a héten, egy újabb hét szabadságot vettem ki. Mindenki arra kérek, hogy vegyen részt az előválasztáson és döntsön aszerint, hogy kivel van esély arra, hogy az ország sorsa jobbra forduljon, Dobrev Klárával és a DK-val, vagy egy független civillel, aki minden párttal örömmel működik együtt a tisztesség mentén.

Hódmezővásárhelyen a 2. forduló első napján már sokan sorba álltak

Ebben az egy hétben segíteni fogja a Momentum, Karácsony Gergely és ezáltal ez egy könnyebb kampányidőszak lesz?

Nem biztos, könnyebb lesz, sőt lehet, hogy nehezebb. Egy biztos Karácsony Gergely szívvel-lélekkel ott áll mellettem. Ma délután 3-kor (az interjú vasárnap délelőtt készült) Budapesten már egy közös kampánynyitó rendezvényt tartunk, de azt mondta, akárhány alkalommal, de hogy ha kell, ő jön, kampányol. Én azt gondolom, hogy jobb és baloldali szavazók ezt a győzelmet elhozhatjuk az ország érdekében.

Márki-Zay Péter hétfőn Botka Lászlóval együtt szavaz

A szomszédos Szeged polgármestere Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztáson, ennek lesz egyik jele, hogy hétfőn délelőtt Botka és Márki-Zay együtt szavaz majd Szegeden.

Az MMM jelöltje a Vásárhelyi Médiacentrumnak a részvétel nagyságára vonatkozó kérdésre elmondta, a pesszimista becslések 400 ezer szavazóra számítanak, ekkor úgy véli Dobrev Klára nyerne, ő azonban azt reméli elérik az első körös 630 ezres létszámot.

Sok fiatal támogatott bennünket, akiket most arra kérek, hogy beszéljenek a DK-s édesanyjukkal, nagymamájukkal és győzzék meg őket arról, hogy még a DK-nak is az az érdeke, hogy én győzzek, mert akkor tudjuk legyőzni Orbán Viktort.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!