Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egy kukafedél is repült egy szegedi postán – vádemelés lett a verekedésből

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival és nővel szemben, akik tavaly tavasszal egy szegedi postahivatalban verekedtek össze.

A vádirat szerint 2020. április 4-én, délelőtt, a férfi az élettársával egy belvárosi postahivatal bejáratánál várakozott. Az ügyféltérben – a járványügyi intézkedések miatt – egyszerre csak négy ügyfél tartózkodhatott. Ekkor azonban a sort be nem tartva megelőzte őket egy nő, aki beállt az egyik ablakhoz. Az ügyintézése után már kifelé haladt a postáról, mikor a férfi telefonjával elkezdte őt fotózni, ezért a nő az arcába köpött.

A vádlott erre lábon rúgta a nőt, aki válaszul kétszer arcon ütötte a férfit, majd köztük kölcsönös lökdösődés és dulakodás alakult ki. A nő egy kukafedelet is a férfihoz vágott. A verekedést a vádlott élettársa sikertelenül próbálta megakadályozni, annak során mindkét nő a földre került. A férfi ekkor az arcán megrúgta a földön lévő vádlottat, neki súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést okozva.

Az eseményeknek végül csak a biztonsági személyzet közbelépése vetett véget.

Vádiratában a járási ügyészség a férfit súlyos testi sértés bűntettével, míg a nőt garázdaság vétségével vádolja. A férfi élettársával szemben garázdaság bűntette miatt indult eljárást az ügyészség megszüntette.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!