Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Sopronban kezdi a bajnokságot holnap a Vásárhelyi Kosársuli

Elstartol az NB I/B-s kosárlabda bajnokság, karácsonyig nincs megállás.

Az NB I/B Zöld csoportjában idén tizennégy csapat indul, a korábbról már jól ismert ellenfelekhez a KTE-Duna Aszfalt U23, az előző szezonban a Piros csoportból kieső MEAFC-Miskolc és MTK ELITE Basket, valamint az NB II-ből feljutó Dunaharaszti MTK csatlakozott újoncként.

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulira nem vár könnyű menetrend: 2021-ben tizenhárom találkozóból hétszer idegenben, hatszor a Hódtói Sportcsarnokban játszunk, „cserébe” 2022-re fordul a menetrend, hisz hét-hat lesz az arány a hazai pálya javára.

A bajnokságban egyszer tartanak szünet (a karácsonyi időszakban), ezen kívül minden héten rendeznek fordulót, emellett pedig a Hepp Kupában is jelenésük lesz a csapatoknak. A Kosársuli szeptember 24-én, pénteken Sopronban, a SMAFC otthonában kezd, az első hazai bajnokit pedig október 2-án, szombaton 17 óra 30 perctől, az Újpest ellen vívja.

Itthoni mérkőzések többsége a tervek szerint pénteken lesz, a felnőttek szereplésével párhuzamosan, a megszokott módon pedig természetesen az U20-asok is rendre pályára lépnek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!