Valahol tényleg megbolondult a világ, vagy ahogy mondani szokták, alacsonyan van a kerítés. A Médiatanács festményeket és gólörömöt vizsgált. Spoiler: egyikben sem indított eljárást, de könnyen lehet, hogy éppen az új törvénykezés miatt bátorodhatott fel pár, nincs rá jobb szó, (politikai oldaltól szigorúan független) bolond, hogy panaszt nyújtson be egy ismeretterjesztő film és egy focimeccs miatt.
A Média 1 oldalán múlt héten jelent meg egy hír, hogy a Médiatanács nem indított eljárást, két bejelentés alapján, amelyek arról szóltak, hogy túl alacsony korhatáros kategóriába soroltak be 2, egymástól független televíziós műsort:
- Az egyik A művészet templomai című ismeretterjesztő műsor júliusi adása volt, ahol, igaz 21 óra után, de 12-es karikával sugároztak férfi félaktokat is ábrázoló festményeket.
- A másik a Labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, a Wales-Dánia meccsen bemutatott, gól utáni ölelkezés zavarta a panasztevőt. Az bizonyos, hogy dán ölelkezés lehetett, lévén 4-0-ra az vikingek nyerték a meccset.
A Médiatanács egyik esetben sem indított eljárást. Az ismeretterjesztő műsor esetén ugyanis a bemutatott, férfi félaktokat is ábrázoló festmények és azokat ismertető szegmens nem indokolta az 18 éven aluliaknak nem ajánlott korhatári besorolást.
A labdarúgó meccs kapcsán pedig azt mondta ki, hogy a sportműsorokat egyrészt nem kell korhatári kategóriába sorolni, másrészt a mérkőzés élő adás volt, tehát nem volt lehetőség a szerkesztésére vagy sugárzási időpontjának megválasztására. Azt is hozzátette a Médiatanács, hogy már a kisebb gyermekek is képesek arra, hogy azonosítsák a műfajt és a versenyzéssel járó felfokozott lelkiállapotot és megértsék, hogy a csapattagok vagy a szurkolók összeölelkezése ennek a következménye.
Mondhatjuk vagy mondhatnánk, hogy mindennel nagyon meg vagyok elégedve, mert a Médiatanács e döntések kapcsán jól végzi a dolgát. A helyzet azonban mégis az, hogy noha mindig voltak, fogalmazzunk úgy, vicceskedő emberek, ám őket a megváltozott jogi környezet, az új televíziós korhatári besorolások, és különösen azoknak nem egyértelmű, különböző értelmezésekre lehetőséget adó törvényi megfogalmazása nagyobb bátorságra ösztönzi. Így félő, hogy még sok ilyen panaszt olvashat majd a Médiatanács a jövőben. A normális honpolgár pedig azt sem tudja, sírjon-e vagy nevessen ezeken.
De hogy maradjunk a nevetésnél, mintha 50 év távlatából is tudott volna valamit a Monty Python, így álljon itt az ő gólörömük:
