Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szegeden folytatja a vásárhelyi center, Kasza Dániel

Egy év kényszerpihenő után nevelőegyesülete ellen mutatkozhatott be szegedi színekben a korábban a Szentest erősítő vásárhelyi vízilabdázó, Kasza Dániel. A 18 éves sportoló gólt is lőtt pénteken a HVSC-nek a Magyar Kupa sorozat első fordulójában.

Mozgalmas, betegségekkel nehezített időszakon van túl Kasza Dániel, aki 2016-ban igazolt Vásárhelyről Szentesre, majd nyáron ismét klubot váltott. Ettől az idénytől a Szeged játékosa lett, és a férfi Magyar Kupában már le is tette a névjegyét.

– Sajnos a tavalyi szezon nem úgy alakult, ahogy azt elterveztem, hiszen 2020 július 24-én pont Magyar Kupa mérkőzésre indultunk volna a Szentessel Szegedre, és rosszul lettem. Hosszas kórházi kezelések után mandulaműtét mellett döntöttünk, ami valószínűleg a fordulópontot jelentette, utána ugyanis már nem volt ilyen rosszul létem. A hosszas kihagyásom oka az is volt, hogy világos gócok jelentek meg a szívhártyámon, és ezért nem végezhettem edzésmunkát hónapokon keresztül – mondta lapunknak a fiatal pólós.

– Nagyon meg voltam elégedve a szentesi csapattal, élveztem az ottani játékot. De Juhász Zsolti, a Szeged csapatmenedzsere megkeresett, hogy lenne-e kedvem a megyeszékhelyen játszani, és hogy segítene minden orvosi dologban. Ezért döntöttünk úgy a családommal, hogy a Szegednél folytatom – tette hozzá.

– Nagyon jól érzem magam az új klubomban. Azt hiszem, sikerült beilleszkednem. Boldog vagyok, hogy ilyen játékosmúlttal rendelkező emberek az edzőim. Sokat lehet tőlük tanulni, és szeretem a közös munkát velük. A felnőtt csapatban is nagyon szimpatikus játékosok segítik a felkészülésem. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy idővel az élvonalban is minél több játéklehetőséghez jussak.

A pénteki találkozón posztjáról, centerből talált be a HVSC kapujába.

– Őszintén szólva furcsa volt a nevelőegyesületem ellen játszani, jó volt látni a régi csapattársakat, és nagyon örültem, hogy kaptam bizonyítási lehetőséget. Elsősorban a régi formám visszaszerzése a célom, illetve a további fejlődés, mert fontosnak érzem, hogy a felnőtt színvonalat képviselhessem a szegedi csapatnál. Nagy esélyeink vannak az ifjúsági korosztályban, és ott is minél előkelőbb helyen szeretnék végezni a srácokkal – nyilatkozta Kasza Dániel.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!