Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ferenc pápa: megérintett a magyarok ökumenikus szellemisége, családvédelme és környezeti tudatossága

A magyarok „számos értékéről” beszélt Ferenc pápa a Szlovákiából a Vatikánba visszatartó repülőúton az őt kísérő újságírókkal folytatott kötetlen beszélgetésen, melyen beszámolt a budapesti találkozókról, hangsúlyozta az oltakozás fontosságát, és érintette az egyház álláspontját is a melegházasságokról.

 Az első kérdésre, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vasárnapi zárómiséjére vonatkozott, Ferenc pápa kifejtette, hogy megérintette őt a magyarok mély ökumenikus szellemisége. Félreértésnek nevezte, hogy egyesek szemére vetették a budapesti látogatás rövidségét. Nem zárta ki egy jövőbeli magyarországi látogatás lehetőségét.Az Áder Jánossal és Orbán Viktorral folytatott találkozóról elmondta, hogy kiemelten beszéltek a környezetvédelemről: „kalapot emelek a magyarok ökológiai tudatossága előtt” – mondta.
Hozzátette, hogy témaként szerepeltek a magyar családvédelmi intézkedések is. Hangsúlyozta, hogy a szerinte „elég hosszú” beszélgetésen a migrációról nem esett szó.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!