Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Terrorcselekmény kísérletének gyanúja a megyében- egy Facebook bejegyzés miatt

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a közösségi médiában kiírt fenyegetéssel kívánta visszaszerezni a bevont vezetői engedélyét, írja a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint egy szabálysértés miatt a vádlottat eltiltották a járművezetés valamennyi kategóriájától 2021. február 28. napjáig. A vádlott a lejáratot követő napon, 2021. március 1-jén megjelent a megyei kormányhivatal egyik járási hivatalában, hogy a korábbi eltiltás lejártára figyelemmel új vezetői engedélyt igényeljen. A kormányablakban szakügyintézőként dolgozó hölgy közölte a vádlottal, hogy mivel időközben újabb szabálysértése miatt is bevonták a vezetői engedélyét, új jogosítvány kiállítására nincs lehetőség. A vádlott a közlést ingerülten vette tudomásul és feldúltan távozott a hivatalból.

Ezt követően a férfi az egyik közösségi oldalon a saját maga által létrehozott nyílt profilról azt a nyilvánosan elérhető bejegyzést tette közzé, hogy kéri az intézkedést a jogosítványa felől, mert meg kell szurkálnia valakit. Nehezményezte a bejegyzésében azt is, hogy megint három hónapra bevonták a jogosítványát, nem adják azt vissza, illetőleg nevén nevezve megfenyegette az ügyintézőt, hogy költözzön el a városból, nincs biztonságban.

A közösségi oldalon nyilvánosságra hozott fenyegetés ismerősökön keresztül eljutott az ügyintézőhöz és mind benne, mind pedig a kormányhivatal dolgozóiban komoly félelmet keltett. A vádlott fenyegetése nem vezetett eredményre, a jogosítványával összefüggésben a kormányhivatal részéről ugyanis intézkedés nem történt. Ezután a vádlott 2021. március 3-án ismét megjelent a járási hivatalban, ahová azonban – a fenyegetéseire figyelemmel – már nem engedték be, hanem a rendőrséget értesítették.

A vádlott a kormányhivatali szakügyintézőt, mint állami szerv tisztviselőjét, személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével fenyegette meg annak érdekében, hogy jogosítványa kiállítása kapcsán intézkedésre kényszerítse.

A főügyészség a férfival szemben állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!