Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egészséges Vásárhely Program: közleményt adott ki az önkormányzat

A ma, az „Utcára kerülhet az EVP” című, a promenad24.hu oldalán megjelent cikkel kapcsolatban Hódmezővásárhely Megyei Jogú Önkormányzata közleményt adott ki. Azt írják, a címben megjelölt cikk megírása előtt őket nem kereste meg a sajtóorgánum, és azóta sem tett ilyen irányú lépést feléjük.

A cikkben azt írják, hogy a vásárhelyi önkormányzat az utcára akarja tenni az Egészséges Vásárhely Programot, fel akarja mondani a velük kötött szerződést.

Az önkormányzat azt írja, hogy számukra fontos a helyi lakosság és a közvélemény valóságnak megfelelő tájékoztatása, erre tekintettel a közleményben reagálni kívánnak a fenti cikkben megjelentekre:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó, EVP Egészségfejlesztési Iroda (továbbiakban EVP Iroda) között 2017. augusztus 28. napján együttműködési megállapodás jött létre a Kórház L épület közös használatának szabályozására. A háziorvosi alapellátás biztosítása során előállt egy, a szerződés megkötésekor előre nem látható, rendkívüli esemény, amelynek megoldásában továbbra is számít az önkormányzat az EVP Iroda együttműködésére. Hódmezővásárhelyen, az Önkormányzat kötelező feladatát képező háziorvosi alapellátás folyamatos biztosítása érdekében szükségessé vált három, alapellátásnak helyt adó rendelő részére a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő helyiség biztosítása. Ehhez kértek segítséget az EVP Irodától, hogy az épület emeletén található három helyiséget – az EVP iroda által rendszeresen, a program megvalósítása érdekében használt helyiségek (pl. könyvtár) kivételével – 2022. január 1. napjától háziorvosi ellátás biztosítása érdekében adják át az érintett egészségügyi dolgozóknak.

Az erről szóló, az EVP Iroda részére küldött levelükben egy szó se esett a 2017-ben kötött szerződés megszüntetéséről, kizárólag a fent leírtak kerültek közlésre az EVP Irodával. Az önkormányzat bízik abban, hogy az EVP Iroda továbbra is elkötelezett a hódmezővásárhelyi lakosság egészségének megőrzése érdekében folytatott közös munka minél sikeresebb folytatásában, és együttműködik 3 háziorvosi rendelő helyének biztosításában, hozzájárulva a város lakosságának megfelelő háziorvosi ellátásban való részesítéshez, az esetleges betegségek háziorvos általi minél előbbi kiszűréséhez, a beteg embertársak megfelelő gyógykezeléshez, folyamatos háziorvosi ellenőrzéséhez.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!