Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A tavalyi évadból elmaradt előadások jönnek a BFMK-ba – egy változással

Egy kivétellel a tavalyi évad elmaradt előadásai kerülnek át az idei Bessenyei-bérletbe, melynek árusítása már elkezdődött a Művelődési Központban. A nézői visszajelzéseket figyelembe véve elsősorban habkönnyű, szórakoztató produkciók jellemzik a 2021/22-es kínálatot. Ezért az Advent a Hargitán című darabot a Tanulmány a nőkről zenés vígjáték váltja.

Tavaly a BFMK évadát is átszabta a pandémia, az előadások közül csak egyet, a Pikali Gerda főszereplésével bemutatott, A bolond lány-t vitték színre. Az elmaradt előadások, névi változtatással az idei évadban lesznek bemutatva.

Varga Anikó a Vásárhelyi TV-nek elmondta, hogy az Advent a Hargitán helyett, nézői kérésre egy vidámabb darabot, a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékot láthatja a közönség.

Az idei Bessenyei-bérlet ezen kívül még 4 előadást tartalmaz:

  • Az intim vallomások című érzelmes thrillert
  • Sybill-t, a 3 felvonásos nagyoperettet
  • A kaktusz virágát
  • és Rejtő Jenő egyik legismertebb művét, a Szőke Ciklont

Ez utóbbit Őze Áron, Lévay Viktória, Kerekes József, Szerednyey Béla vagy épp Csonka András keltik életre, szeptember 16-án.

200 bérlettulajdonos már most is jelezte igényét, de a fennmaradó helyek is gazdára szoktak találni. Aki nem akar a kiszámítgatatlanság miatt bérletet venni, az persze akár egyesével is eljöhet az előadásokra.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!