Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Cseri Tamás: Márki-Zay Péter szeptemberre ütemezett szabadsága 2, azaz kettő nap volt – a polgármester reagált

Az önkormányzati képviselő figyelmeztette a polgármestert, hogy lejárt az e hónapra kivehető szabadságos napjainak a száma, és már az év hátralévő részében is csak nyolc van neki hátra.

Cseri Tamás önkormányzati képviselő facebook oldalán emlékeztette Márki-Zay Pétert, hogy a polgármester szeptemberre ütemezett szabadsága kettő nap volt és ezt, ahogy fogalmaz, tegnap és ma elkampányolgatta.

Ezek után azt feltételezi, hogy a polgármester holnap, és szeptember hátralévő munkanapjain, bemegy a hivatalába, ugyanis csak nem előrelátható, rendkívüli esetben, vagy a közgyűlés jóváhagyásával változtathat a szabadsága kiosztásán.

Mint Cseri írja, közgyűlési döntés ezzel kapcsolatban nem volt, és véleménye szerint előre nem látható helyzet sem. Egyébként, hívta fel a polgármester figyelmét, az év hátralévő részére még nyolc nap szabadsága van, érdemes lesz ezt összevetni azzal, hogy valójában mennyi időt tölt Márki-Zay Péter kampányolással.

Megkérdeztük ezzel kapcsolatban Márki-Zay Pétert, aki azt mondta, nyári szabadságai közül nem mindet vette ki, most lényegében átrendezi szabadságos napjait.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!