Így szitkozódunk mi

156

Sajnos a gyűlöletpropaganda, legalábbis annak mondanivalója” a sportcsarnokokba is betette a lábát, és nem is a B-középbe. Fél éve még el sem tudtuk volna képzelni, hogy így szidnak egy bírót. Mert persze nem arról van szó, hogy a játékvezető szidalmazása újkeletű dolog lenne, de ijesztő, hogy mikkel kapcsolják össze a rossz játékvezetést, ráadásul gyerekek előtt. Véleménycikk.

A kézilabda idény elején nemzetközi felkészülési meccs megy Szegeden, a Szeged ellenfele egy norvég csapat. Rokonokkal, ismerősökkel megyek ki, ezek között vannak olyan nagyobb gyerekek, akiket ezzel akartunk egy kicsit bevezetni a közösségi szórakozásnak ebbe a műfajába.

Persze sejtettük, hogy esetleg megüthetik a fülüket érdekes rigmusuk, de végülis nem burokban élnek, elég nagyok, hát elkerülhetetlen, hogy ilyeneket halljanak. Engem körülbelül 6 éves koromban vittek először mérkőzésre, nem ma volt, és bár nem vagyok állandó meccsrejáró, de hallottam már én is sok mindent. Ami itt elhangzott viszont, az nem is a kimondott szavak tartalma, hanem azok súlya miatt volt új és aggasztó.

- Hirdetés -

A sokkal esélyesebb Szeged játéka ugyanis akadozott, és volt néhány vitatható bírói ítélet. Amit a mögöttünk lévő két ember, ránézésre apa és fia is hevesen kifogásolt. Nem ment ez túl semmilyen határon, sőt, alapvetően két kedves, jókedélyű ember volt, akik a velünk lévő fiatal srácokat is belevonták a szurkolásba, beszélgettek egymással, olyan volt a hangulat, ahogy annak lennie kell egy sporteseményen, ami mégis csak a szórakoztatóipar része.

Az idősebb férfinak azonban egyre ment fel belül a pumpa a két játékvezető tevékenységét látva. Hát magyar bírók ezek?- kérdezte. Mondani szerettem volna, hogy persze, azok. Felkészülési meccsre nem éri meg külföldi bírót hozni, ezen azért spórolni szoktak időt is, pénzt is. De bármi is volt a helyes válasz, nem tudtam elmondani, mert jött a teoretikus válasz a saját kérdésre: Vagy ha magyarok, akkor ilyen balos genderb.zik lehetnek csak!”

Nem volt ez persze nagyobb káromkodás annál, ami kismillió elhangzik a szurkolók szájából egy sportmeccsen. De mire képes a gyűlöletpropaganda. Gondolta volna fél éve bárki, hogy egyszer így fognak egy bírót szidni?

HVSZ Könyvelő

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!