Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A 92. Ünnepi Könyvhéten a jubileumait ünneplő Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetem „440 éve az oktatás és tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért” mottó jegyében csatlakozik a 92. Könyvhét és a 20. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozatához. A 2021. szeptember 2–23. közötti eseményen közel 120 szegedi program várja az érdeklődőket – ezek közül félszáz beszélgetés a Szegedi Tudományegyetemhez kötődik.

A 92. Ünnepi Könyvhetet 2021. szeptember 2-án, 16 óra 30 perckor nyitják meg a Szegedi Tudományegyetem központi épülete előtt, a Dugonics téren. A program-sorozat főszervezője a Somogyi-könyvtár, 2014 óta kiemelt partnere az SZTE. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén „az SZTE utcára viszi a tudományt”, ugyanis mára már hagyomány, hogy az egyetem kutatói, oktatói és hallgatói bemutatkoznak kiadványaikkal a könyvünnepen.

A Szegedi Tudományegyetem könyves beszélgetések sorozata 2021. szeptember 2-án kezdődik. Záróeseménye az „V. Magyar Könyvkiadók Napja – Évfordulók emlékezete”, amelyet az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar szervez szeptember 22–23. között. Az SZTE az ünnepségen hangsúlyt fektet az egyetemalapítás 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulójára is.

Az ünnepi könyvhét rendezvényein összesen közel 120 program – többek között könyv- és filmbemutató, dedikálás, zene és tánc – várja az érdeklődőket. A Szegedi Tudományegyetem félszáz rendezvénnyel, a színvonalas könyvajánlók mellett interaktív kiállításokkal és programokkal készül a szegedi általános és középiskolákban. A 92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyermekkönyvnapok szegedi programjai közül szinte minden második az SZTE oktatóihoz vagy volt hallgatóihoz köthető.

Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság által szervezett programok frissülő ajánlója megtalálható az SZTE Hírportálján és az Eseménynaptárban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!