Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kiszombor: Lázár felújított sírkertet adott át, Márki-Zay megemlékezésen vett részt

Az ünnepi hétvégén Kiszomboron járt Lázár János és Márki-Zay Péter is.

Augusztus 20-án ünnepélyes keretek között adták át a felújított Rónay-sírkertet. A munkákat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is támogatta, összesen 370 millió forintból újult meg a sírkert. A Rónay család meghatározó szerepet töltött be Kiszombor életében. Ősük, Oexel Mátyás egy bécsi árverésen vette meg a kiszombori birtokot, később magyarosították a nevüket Rónayra. A család főispánokat és alispánokat adott a térségnek.

Lázár János: ,,A nemesség kötelez. Ma is!”

Lázár a felújított sírkert átadásán mondott beszédet. Facebook oldalán azt írta, a kötelesség ma abban áll,

  • ,,hogy folytassuk azt a vidékfejlesztő munkát, amit a nemes családok évszázadokkal ezelőtt elkezdtek és emberöltőkön át folytattak.
  • A Rónayak, akiknek sírkertjét a magyar állam most felújította, nemcsak haszonélvezői voltak ennek a vidéknek, hanem támogatói is a fejlődésének Kiszomboron.
  • Erről szól az agrárium és azon keresztül a vidéki Magyarország fejlesztésének történelmi léptékű programja a következő évtizedben.”
Fotó: Bottyán Róbert

Kiszombor éppen 100 évvel ezelőtt, 1921. augusztus 22-én szabadult fel a megszálló szerb csapatok alól. Ennek alkalmából megemlékezést tartottak vasárnap, ahol Márki-Zay Péter is beszédet mondott.

Márki-Zay Péter: Vidéken ma is megtapasztaljk, hogy az állam magunkra hagy minket

A megemlékezésen emlékeztetett, Torontál vármegye 8 települése is a mai Csongrád-Csanád megyében van, köztük Kiszombor is. A szerb csapatok kivonulása után megtapasztalhatták a kiszomboriak, hogy magához ölelte őket az ország, előtte viszont azt érezhették, hogy magukra hagyták őket. – Nem várhatunk arra, hogy bennünket, magyarokat valaki felszabadítson. Az a felelősségünk, hogy ne hagyjunk magára egy kistelepülést sem. 100 év eltelt, de sokan azt érezhetik, hogy az állam magukra hagyta őket. Vidéken különösen megtapasztaltuk, hogy a magyar állam magunkra hagy minket – fogalmazott.

Szerinte elsőként az elmúlt másfél év juthat eszünkbe. A világon egyedül egy kormány volt, ami a járvány alatt nem segítette az önkormányzatokat, hanem elvett tőlük. Azt vártuk volna, hogy ahogy a világ minden országában, itt is teszteljék minél hatékonyabban a lakosokat. Továbbá olyan vakcinát vásároltak az időseknek, amit még a gyártó kínaiak sem adtak be a 60 év felettieknek – sorolta.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!