Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A járvány és a felszabadulás – fotós szemmel

Boros Tamás – Bottyán Róbert

A Lucien Hervé Kamera Club tizenkettő kiállítójának 41 fotóját lehet megtekinteni a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt vasárnap 18 óráig. A Nyitás c. tárlat központi témája természetesen a járvány és az ehhez kapcsolódó bezártság, illetve az az alóli felszabadulás.

Dömötör Mihály fotóművész elmondta, mindenki máshogy élte meg ezt a bezártságot, de a fotósok közül nagyon sokan kreatívan.

Az egyik kiállító, Cselőtei József a Vásárhelyi Médiacentrumnak elmondta, a pandémiás időszak mindenkit elbizonytalanított, tele lettek félelmekkel az emberek, a hétköznapi megszokások elmúltak. Bezárkóztunk, ebbe pedig megcsömörlöttünk. Ő először tárgyakat fotózott otthon, majd közeli hozzátartozóról portrét készített. Bízik benne, hogy hamarosan visszatérünk a normális élethez.

A kiállítás vasárnap nem ér véget, október elejétől három hétig a BFMK első emeleti terében is megtekinthetik az érdeklődők.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!