Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Fideszes aktivisták vették el a szót a lakosoktól Márki-Zay Péter lakossági fórumán

Csütörtök délután a Csúcsi olvasókörben tartott fórumot Márki-Zay Péter polgármester, ahol a közösségi oldalon különösen aktív kormánypártiak is helyet foglaltak a kérdezni óhajtó vásárhelyiek között. A megjelent, zömében idős emberek a kocsmai hangulatot árasztó hangos bekiabálások és kritizálások közben igyekeztek választ kapni kérdéseikre, többen távoztak is az eseményről. Azok a szerencsések, akik szóhoz jutottak, a város helyzetéről próbáltak kérdezni, így említésre került a városkártya használatának továbbfejlesztése is.

Az egyik hölgy a soproni ismerőse által megismert városkártyára hívta fel a figyelmet, ugyanis ott több kedvezmény jár a használóknak.

Vannak üzletek, vannak vendéglők, ahol 5-10-12 %-ot adnak a városkártyára, hogyha fogyaszt ott valaki.”

A polgármester arról adott tájékoztatást, hogy még nem kezdték el ezt a kampányt, de megkeresik a vásárhelyi magánszolgáltatókat, cégeket, üzleteket és felkínálják nekik ezt a lehetőséget, hogy ugyan úgy, mint ahogy más városokban erre a városkártyára ők is tudnak bónusz kedvezményt adni.

Közben folyamatos volt a bekiabálás, amit Dr. Kis Andrea alpolgármester is rendszeresen igyekezett csillapítani.

Csak annyit kérek, hogy hallgassuk végig azt, amit a másik mond. Ez egy lépés afelé, hogy legyen végre ebben az országban normális párbeszéd.

Hát de nem válaszol a kérdésemre – reagált hangosan Nagy Attila, akinek valaki közben hátulról odakiáltotta: Fogd már be, ….!

Kocsmából jöttek a fórumra

Munka utáni, fórum előtti edzőtábor. A szereplőket levágtuk a képről. A kocsmázás a fórum után is folytatódott. Forrás: Facebook

Ahhoz, hogy ilyen hangulat alakult ki, hozzájárulhatott, hogy néhányan a Facebook tanúsága szerint egy kocsmában sör és tömény italok társaságában hangolódtak az eseményre, ahová – szintén a közösségi oldal alapján – egységüket szimbolizálva, a béke színében, fehérben érkeztek. (Más kérdés, hogy béke az nem volt, békétlenség annál inkább.)

A korrupció emlegetése és a buszjárat kritizálása mellett a nemrég közzétett telekvásárlás kérdése is helyet kapott.

Ismét Nagy Attila kérdezett, előbb az FFC Hungary pénzügyi helyzetéről majd egy telek hirdetésről.

A 300 ezer Ft-os kertvárosi telek hol volt meghirdetve és mikor szólsz nekem, hogy 300 ezer Ft-ért vehetek kertvárosi telket, 300 négyzetméterest?

A polgármester először felvilágosította a cég hivatalos nevéről (FCC), majd beszámolt a cég pénzügyi helyzetéről. Elmondta, hogy a kiírás teljesen szabályosan, a közgyűlés által megszavazott módon történt, de a megszólaló addig provokált, amíg az alpolgármester asszony megkérdezte: „Attila szeretted volna megvenni?”

(Utánajártunk: egy 297 négyzetméteres legelőről (!) van szó, amelynek 3 százaléka, azaz nagyjából 9 négyzetméter építhető be. Az értékbecslő 380.000,- Ft-os árat állapított meg, ennyiért veheti meg a vevő.)

A megbeszélés két órán keresztül zajlott, majd a polgármester berekesztette, ugyanis ez a lakossági fórum ezúttal nem a lakosokról szólt.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!