Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márki-Zay Péter: Nem félünk

Feleségem nem csak az első magyarországi szülésznő volt, aki a fideszes kormánytól engedélyt kapott intézeten kívüli szülések levezetésére és kórházban is számos szülést kísért végig, hanem az EMMI intézeten kívüli szülészeti protokolljának egyik megalkotója volt. A hazugságok akkor kezdődtek ellene, amikor az én politikai pályám elkezdődött – jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján Márki-Zay Péter, ahol családjával együtt jelent meg.

Mint arról tegnap elsőként beszámoltunk, a kormánypárti sajtóban ugyanazok a cikkek jelentek meg, amikről már jogerősen kimondták, hogy hazugságok. Hódmezővásárhely polgármestere szerint ezeknek a rágalmaknak politikai oka van. Hiszen ők a Fidesz szerint egy ideális család: 7 gyermekük van, keresztények és templomba járnak. – Nem találtak fogást rajtam, ezért pécézték ki a feleségemet és a szakmai tevékenységét – fűzte hozzá Márki-Zay.

Vincze Felícia Amerikában tanulta ki a szülésznői mesterséget, amelyet Magyarországon az oktatási hivatal mester szintű egyetemi diplomaként honosított és fogadott el. Segített a minisztériumnak a protokoll megalkotásában, később pedig az első volt, aki engedélyt kapott otthonszülések elvégzésére.

A hazugságok akkor kezdődtek, amikor az én politikai pályám elkezdődött. 2019 januárjában megjelent az első cikk, gyermekgyilkos váddal próbálták besározni, rajta kívül engem támadni. Erről jogerősen megállapították, hogy hazugság volt. A 2 millió forintos sérelemdíjat kifizették, de a helyreigazítást azóta sem jelent meg – fejtette ki Márki-Zay.

Meglátása szerint a felesége elleni újabb támadások azóta erősödtek fel, amióta szóba hozta a homoszexualitás témáját, miszerint: ha kiderülne Orbán Viktor fiáról, hogy meleg, akkor ő, mint édesapa, soha nem tagadná meg. Ugyanakkor a miniszterelnök megtagadta kollégiumi jóbarátját, Szájer Józsefet a tavalyi orgia-botrány után.

Az egyetlen módja, hogy megvédjük a homoszexuális közösséget, ha az álszentségre hívjuk fel a figyelmet, amivel szembe kell nézni minden magyar melegnek a Fideszen kívül és belül. Csak akkor tudunk kiállni értük, ha mindenki megérti azt, melegek vannak a kormányban és azon kívül is és a politikán kívül is. Nekünk keresztény jobboldaliaknak példát kell mutatni abban, hogy mi kiállunk a Jóisten által teremtett azonossága mellett, akár a gyermekünkről van szó, akár a párttársunkról – jelentette ki.

Hozzáfűzte: ,,nem gyűlöletkampányt szeretnénk indítani, hanem ellenkezőleg, nekünk ki kell állni a melegek mellett. Orbán Viktor után egy olyan országban szeretnék élni, ahol még a fideszes politikusok is felvállalhatják homoszexualitásukat.”

Az 1000 éves ország legkorruptabb kormánya gyűlöletkampányokkal tartja fent hatalmát, hogy félelemben tartsák az embereket, ne merjenek megosztani egy kormánykritikus posztot, vállalkozóként ne merjenek kormánykritikus rendezvényeken résztvenni. Hogy most gyermekeinkkel kiálltunk, szeretnénk példát mutatni hogy, félelem nélkül ki lehet állni – közölte Márki-Zay Péter.

Vincze Felícia közel 500 gyermek születésénél működött közre, összesen 3 országban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!