Ez történt ma – augusztus 8.

Mutatjuk a nap legfontosabb híreit.

Továbbra sem talál olyan szolgáltatót a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, amelynek iskolabuszaiért kért díjat ki tudná fizetni, így nem tudni, ki fogja szeptembertől szállítani a diákokat a város iskoláiba. A Volánbusz Zrt. is tett ajánlatot.

Öt éve húzódik a vásárhelyi stadion lelátójának lefedése, ami nélkül nem játszhatja itthon hazai NB III-as mérkőzéseit a HFC. A fejlesztéshez 205 millió TAO-s forrás szerzett Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány, amit az eredeti elképzelések szerint kevesebb mint 100 millióval kellett volna kiegészítenie az önkormányzatnak, de az elmúlt évek építőipari drágulása miatt az önerő többszörösére is szükség lehet a beruházás megvalósításához.  

Nettó 68 millió forintért vásárolhatja meg a vásárhelyi ipari park egy 40 ezer négyzetméteres telkét az élelmiszer- és italnagykereskedő társaság, ha az önkormányzat közgyűlése jóváhagyja az ügyletet keddi rendkívüli ülésén.

Egy raktáros 300-320 ezer forintos, egy hitelügyintéző-pénztáros 340-360 ezer forintos, míg egy szakértékesítő akár 360-380 ezer forintos bruttó bért kereshetett juttatásokkal 2021 első félévében a legnagyobb magyar tulajdonú műszaki áruházláncnál, a Vásárhelyen is jelen lévő Euronicsnél.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!