Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Harcban estek el a kézis lányok, Olasz Anna 4., a kajak-kenusok középdöntősök, Nagy Péter kiválóan teljesített

Ma bőven van szegedi érdekeltség a tokiói olimpián. Olasz Anna a 4. helyen ért célba a női 10 km nyíltvizi úszásban, Nagy Péter pedig szép eredményt ért el súlyemelésben. De rajtuk kívül is akadtak érdekességek, és még nincs vége a mai napnak.

Olasz Anna 2 másodperccel maradt le a dobogóról a női 10 kilométeres nyíltvizi úszás versenyében, a 4. hely így is nagyon szép teljesítmény. A győztestől mindössze 4, a dobogóról bő 2 másodperccel maradt el a szegedi úszó. 10 helyet javított Riohoz képest Anna.

A női kézilabda válogatott a sokkal esélyesebb Norvégia ellen lépett pályára a torna negyeddöntőjében, ám 10 perccel a vége előtt még 21-20-ra Elek Gábor együttese vezetett. Az utolsó etap azonban a norvégoknak jött ki jobban, a magyar válogatott fizikailag és fejben is elkészült, így a vége 26-22 lett az északiaknak. A magyarok ezzel kiestek.

Teljes magyar siker a kajak-kenu versenyek előfutamában. Bemutatkozott az olimpiai programban a női kenu, 200 méteren Takács Kincső az előfutamból, Balla Virág a reményfutamból jutott be a középfutamba.

Férfi Kajak egyes (K-1) 200 méteren Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is megnyerte szerdai előfutamát, így bejutott a csütörtöki középfutamba.

Női K-1 500 méteren a címvédő Kozák Danuta, valamint Csipes Tamara is megnyerte saját előfutamát.

Férfi K-2 1000 méteren a Nádas Bence, Kopasz Bálint páros megnyerte az előfutamát. Béke Kornél és Varga Ádám kettőse viszont reményfutamra kényszerült, ahonnan a harmadik helyen szintén bejutottak a csütörtöki folytatásba.

Atlétikában azonban nem voltunk ilyen sikeresek: férfi 110 m gáton nem sikerült döntőbe jutnia Szűcs Valdónak, gerelyhajításban Rivasz-Tóth Norbert elmaradt a döntőbe jutáshoz szükséges szinttől, 77.76 méteres dobása nem ért döntőt, míg női hétpróbában Krizsán Xénia két szám után a 20. helyen áll.

A szegedi súlyemelő, Nagy Péter megnyerte a csoportját, és a másik csoport küzdelmeitől függően, legrosszabb esetben is nyolcadik helyen végez a +109 kilós súlycsoportban.

Ma még bírkózik Lőrincz Viktor az olimpiai aranyéremért, illetve medencébe szállnak férfi pólósaink a negyeddöntőben Horvátország ellen. Nem ígérkezik egyik sem könnyűnek.

A mai reggel egyébkéént egy kisebb földrengésre ébredetek a sportolók, de konkrét károkról nem érkezett jelentés.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!