Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A mártélyi tanösvényhez is hozzájárult a Norvég Alap, amely többé nem elérhető a magyarok számára

„Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai” – erősítette meg a oslói külügyminisztérium a Népszavának.

Ezzel a norvég tárca egyértelművé tette: az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett. A norvég külügy határozott kijelentésének azért van jelentősége, mert a kormány továbbra is azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a pénz még menthető. A Miniszterelnökség még a múlt pénteken is azt írta a Népszavának: „a magyar fél javaslatot tett új határidő kitűzésével az egyeztetések folytatására”. Ugyanezen a napon Ágostházy Szabolccsal, a Miniszterelnökség uniós forrásokért felelős államtitkára egy interjúban azt mondta hogy, „egyedül a norvégokon múlik”, lesz-e megállapodás. 

A 77 milliárdos támogatás mostani elveszítéséhez több éves vita vezetett. A konfliktus még 2014-ben robbant ki, amikor a kormány „megtámadta” a Norvég Alapból a civileknek járó keret elosztását koordináló Ökotárs Alapítványt, mondván az sorosista szervezet. Noha a civil szervezeteknek járó támogatás csak töredéke az alap teljes összegének, a vita gyakorlatilag arra szűkült, ki koordinálja ezeknek a pénzeknek az elosztását. A kormány beleszólást akart ebbe, a norvégok pedig ragaszkodtak a kabinettől független szervezethez.

Hódmezővásárhelyre is nyújtott támogatást korábban a Norvég Alap: 2008-ban közel 300 ezer euró forrást biztosított az önkormányzatnak a mártélyi ifjúsági szálláshely fejlesztésére, valamint a holtág mentén összesen 11 kilométer hosszú, szárazföldi és vízi tanösvény kialakítására. A vásárhelyi kórházat pedig 144 ezer euróval támogatta a Norvég Alap 2016-ban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!