Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Megnyílt a vásárhelyi KFC

Ez a 75. éttermük az országban, és ahogy Körmendi István magyarországi vezető elmondta, még a pandémia alatt is tudtak új üzleteket nyitni. Hódmezővásárhely egy új város a KFC életében. Márki-Zay Péter polgármester azt emelte ki, hogy a KFC-vel egy új üzleti kultúra is meghonosodhat Hódmezővásárhelyen, amelynek letéteményesei a dolgozók lehetnek. Az üzlet 50 munkatárssal kezdi meg működését, nagy részük hódmezővásárhelyi.

Körmendi István, a KFC magyarországi vezetője megnyitó beszédében örömét fejezte ki, hogy megjelentek Hódmezővásárhelyen. Még a pandémia időszakában is tudtak új éttermeket nyitni, és ez a járvány lecsengésével, a zárások végével felgyorsulhat. Hódmezővásárhelyen egy jól felkészített csapattal vágnak neki a munkának, árulta el. Autós étteremként jelennek meg a városban, és applikáción keresztül is tudnak értékesíteni.

Nincs elérhető leírás.

Márki-Zay Péter polgármester azt emelte ki, hogy nem csak gazdasági, kulturális szempont is fontos az új étterem megnyitásával kapcsolatban. A KFC egy új kultúrát hoz Vásárhelyre, mondta. Példaként említette, hogy meg kell nézni az egyenruhát, a munkavédelmi cipőket, az ügyfélcentrikus hozzáállást. Lényeges elem az is, tette hozzá, hogy a teljesítmény határozza meg az előmenetelt, hogy az itt dolgozókból közép-, vagy felsővezető is válhat, akár itt, akár Budapesten vagy külföldön bárhol. A multinacionális vállalat pedig magával hozzá az angol nyelvtudás szükségességét és fontosságát, ami szintén fejleszti az embert, Ráadásul a polgármester meglátása szerint a franchise-okban nagy lehetőség, üzleti tartalékok vannak. Olyan stratégia, ami alapján valaki Magyarországról kiindulva is felépíthet egy regionálisan vagy globálisan nagy vállalatot.

Az eseményt követően Márki-Zay Péter és a KFC regionális igazgatója, Fukcius Tamás vágta át a KFC Hódmezővásárhely szalagját.

A hódmezővásárhelyi KFC 50 embert fog foglalkoztatni, ebből 47 személy hódmezővásárhelyi. Megtudhattuk, hogy a hódmezővásárhelyi üzletben szentesi csirkét és magyar zöldségeket fognak használni, ami pedig megmarad, azt a magyar élelmiszerbankon keresztül rászorulóknak adják, tavaly így 25 tonna jutott el a leginkább nélkülözőkhöz.

A sült csirke készletet másfél óránként frissítik majd.

Nincs elérhető leírás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!