Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A zsinagógára került a Roma Holokauszt emléktáblája

Az emléktábla a nemrég elhunyt Mátray Attila, volt Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnök kezdeményezése alapján, a CNÖ és Matyi Sándor egyéni vállalkozó adományainak köszönhetően kerülhetett kihelyezésre. A táblát ma délelőtt avatták fel.

Miklós Péter történész röviden összefoglalta a roma holokausztról a fontosabb történelmi adatokat, de felhívta a figyelmet, hogy a béke iránti igény egyfajta erkölcsi igény, nem hagyhatjuk, hogy újra megismétlődjenek a borzalmas események.

Márki-Zay Péter beszédében hálával emlékezett meg Mátray Attiláról, aki a többszörösen hátrányos helyzetűek sorsát tapasztalta, és akinek tervét a zsidó közösség szeretettel befogadta. A polgármester elmondta, hogy nem csak a szociálisan hátrányos helyzetűek kell felzárkózzanak, hanem a többségi társadalom is fel kell zárkózzon európaiságban, elfogadásban, az igazi keresztény értékek képviseletében.

Darvas István főrabbi beszédében elmondta, ez az emléktábla jelkép arra, hogy a cigányok öröme, emlékei, szomorúságai a zsidók öröme, emlékei és szomorúságai. Osztozni kell a szeretetben is.Székely János püspök cigány nyelven köszöntötte a jelenlévő cigány testvéreket, majd történeteket osztott meg olyan emberekről, akik Emberek tudtak maradni a történelem viharos időszakaiban is.

A táblaavatáson részt vett még Kis Andrea alpolgármester, Tóth István, az önkormányzat vallásügyi és roma-referense, a Cigány Nemzetiségi Tanács tagjai: Matyi Sándor és Ferkovics Menyhért, Székely János szombathelyi püspök, Németh László esperes, a Román és a Német Nemzetiségi önkormányzat képviselői valamint számos segélyszervezet képviselője.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!