Stadionsokk: Mórahalmon játssza meccseit a HFC

576

Fedett lelátó hiányában a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgó csapata Mórahalmon fogja lejátszani hazai bajnoki és kupamérkőzéseit.

Ötven – oda-vissza 100 – kilométert kell majd utazni a HFC szurkolóinak, hogy az NB III-as csapat hazai mérkőzésein drukkolhassanak.

“A Magyar Labdarúgó Szövetség a fedett lelátó hiányában a mostani szezonra nem engedélyezte, hogy a hódmezővásárhelyi városi stadionban rendezzük meg NB III-as csapatunk hazai mérkőzéseit. A döntést követően klubunk a Makóval és a Mórahalommal folytatott tárgyalásokat, végül utóbbi helyszín mellett döntöttünk. A makóiakkal közösen úgy láttuk, hogy az ő 19 hazai meccsük és a mi 19 mérkőzésünk rendkívüli módon igénybe venné a pályát. Ennek értelmében a 2021/22-es szezonban a Hódmezővásárhelyi FC hazai bajnoki és Magyar Kupa mérkőzéseit Mórahalmon rendezi meg” – írta mai közleményében a klub.

- Hirdetés -

A megyeegyes csapat hazai mérkőzései változatlan módon a városi stadionban, Hódmezővásárhelyen lesznek lebonyolítva. Ezeket figyelembe véve, valamint felkészülve arra az eshetőségre, hogy a bajnoki idény a koronavírus negyedik hulláma miatt ismét zártkapus mérkőzésekbe torkolhat, így a klasszikus bérletek helyet támogatói bérletekkel készül az egyesület az idei szezonra.

Aki szeretné támogatni a csapatot és elköteleződését fejezné ki a HFC iránt, lehetősége van ezen bérletek megvásárlására. A következő konstrukciókból választhat:

  • Kombinált bérlet (A mórahalmi NB III-as rendezésű meccsekre és megyeegyes hazai meccsekre szól): 10.000 Ft
  • NB III-as bérlet (A mórahalmi NB III-as rendezésű bajnoki és kupameccsekre): 7.000 Ft.
  • Megye I-es bérlet (A vásárhelyi rendezésű hazai megyeegyes meccsekre): 5.000 Ft.
  • Jegyárak a 2021/22-es szezonra a korábbiakhoz képest kedvezőbb áron lesznek megvásárolhatóak: 2021/22 NB III: Felnőtt: 600 Ft/fő Diák: 400 Ft/fő, 14 év alatt és 70 év felett ingyenes
HVSZ Könyvelő

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!