A nándorfehérvári diadalra emlékeztek

208

A déli harangszót a magyarok és az oszmán-törökök közötti 1456-os összecsapás előtt pápai rendelettel vezették be. Azóta hirdeti a nándorfehérvári diadalt, amelynek július 22-e az emléknapja. A hagyományokhoz híven ma is megkongatták délben a hódmezővásárhelyi laktanya előtt lévő harangot, melynek haranglába Szatyor Győző és Máté István szobrászművészek keze munkáját dicséri.

A nándorfehérvári diadalra emlékezve kongatták meg délben a harangot, amelyet még Für Lajos hadügyminiszter ajándékozott a vásárhelyi laktanyának a rendszerváltás után. A harangszót követően Dr. Berényi Károly alpolgármester mondta el ünnepi beszédét, utalva arra, hogy a keresztes hadakhoz vásárhelyi jobbágyok is csatlakoztak.

– Nem csak a keresztény világban minden délben megkonduló harangok, de a vásárhelyi laktanya kapujában felállított és a kis harang szavával is üdvözlik a győztesen hazatérő ferences szerzetes, a földesúr hadvezér és a hódmezővásárhelyi jobbágyhősök emlékét nap mint nap – fogalmazott Berényi.

- Hirdetés -

A megemlékezésen Benkő Brigitta drámapedagógus a Szózatot, Kiss Tamás pedig a Rákóczi nótája című művet adta elő. Az eseményen a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár zenekara működött közre Gömöri Balázs őrnagy vezényletével, Dudás Ferenc százados, református tábori lelkész pedig a hőseink üdvösségéért mondott imát, felidézve az 1456-os eseményeket.

– Így imádkozik 1456. július 21-én a nagy hadvezér: Nem győzelemért, nem is az életünkért könyörgök, nem akarom a ránk támadók pusztulását sem, egyedül a szegény hazánk megmaradásért könyörgök. Számítsd be jó áldozatul életünket, vesszen el a vár és haljunk meg mindnyájan a védők, de mentsd meg Magyarországot – mondta a százados.

Az ünnepség méltó zárásaként a város nevében Márki-Zay Péter és Berényi Károly, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár képviseletében pedig Imre József alezredes helyezte el a megemlékezés koszorúját a haranglábnál.

HVSZ Könyvelő

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!