Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

500 forint lehet majd egy jegy ára a tram-trainre

Lázár János szerint annyi biztos, hogy a tram-train jegy és bérlet árának olcsóbbnak kell lenni, mint a Volán-járatokon. 

Mint minden utazásnál, a menetidő, a jegyár és a kényelem az a három szempont, ami alapján dönteni fognak a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedők, hogy a buszt, a vonatot vagy a tram-traint válasszák az utazáshoz. 

A menetidő minimális különbségeiről már írtunk.

A jegyárak kapcsán pedig jelenleg is zajlik az az online konzultáció, amit Lázár János országgyűlési képviselő, kormánybiztos indított. Legutóbb a Délmagyarországnak úgy nyilatkozott a jegyek és bérletek ára kapcsán, hogy „annyi biztos, hogy olcsóbbnak kell lenniük, mint a Volán-járatokon, miközben minden kedvezmény, ami a tömegközlekedésre érvényes, természetesen itt is elérhető lesz.” 

Lapunk utánanézett, jelenleg mibe kerül a két város közötti közösségi közlekedés. A két autóbusz-pályaudvar között 25,5 kilométer a távolság, egy teljes árú jegyet 560 forintért lehet vásárolni. Erre az útszakaszra egy havi bérlet ára 21 400 forint. Vonattal menni már kicsit borsosabb: 650 forint egy kedvezmények nélküli menetjegy. Ha kerékpárt is vinnénk, az már összesen 885 forintba kerül. Utóbbira a tram-trainen is lesz lehetőség, a MÁV korábbi tájékoztatása szerint a jelenleg is érvényes díjszabásnak megfelelően.

Tekintettel Lázár János nyilatkozatára és arra, hogy Szegeden villamosra elővételben 320 forintba kerül egy vonaljegy, a járművön váltott jegy ára pedig 370 forint, feltehetőleg megközelítőleg 500 forintért lehet majd jegyet váltani a tram-trainre. A kormánypárti politikus azt is mondta, azt szeretné, hogy a próbaüzem ideje alatt az utasoknak ne kelljen fizetniük az új szolgáltatásért.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!