Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Játszótér-ügy: korábban soha nem kifogásolt szabálytalanságok miatt zárattak le 18 helyet

A hinta ülőkéjét 20 centiméterrel meg kell emelni, máshol a pedál hosszúsága nem volt megfelelő az új szabványnak. Az egyedi, faragott, ún. művészeti játszóterek, így a mártélyi és az európa parki nem kaphat minősítést, el kell bontani, szintén az uniós szigorítás miatt. A polgármester mai sajtótájékoztatóján elmondta, legutóbb 2017-ben végeztek minősítéseket, a játszóterek felének most járt le, a részben megfelelő kategória megszűnése miatt az itt lévő játszóterek automatikus nem megfelelő kategóriába estek.

– Nem csak a szülőket, hanem bennünket is felháborít az, ami a város játszótereivel történt – fogalmazott Márki-Zay Péter. Elmondta, eddig valamennyi játszótér minősítése rendben volt, viszont az a vállalkozás, aki Hódmezővásárhelyen az időszakos felülvizsgálatát elvégezte, lényegesen szigorúbb volt az uniós szabályozás miatt. Korábban soha nem kifogásolt szabálytalanságokat fedeztek fel és zárattak le a 42 játszótérből 18-at, egy-egy eszköz javítása miatt.

– Tudomásul vesszük, hogy az Európai Unió és a biztonság megköveteli, de azt nem, hogy a korábbi szabványoknak megfeleltetés egyik napról a másikra történik és bezáratással büntetik – fűzte hozzá Márki-Zay.

A következő helyen lévőeket zárták le: Csalogány utca, Eszperantó utca, Dobó Katalin utca, Európa park, Éva utca, Hódtó utca, Kaszap utca, Kistópart utca, Kutasi út, Mester utca, Népkert, Rudnay Gyula utca, Ormos Ede utca, Serháztér, Tisza Kálmán utca, Széchenyi tér, Szél utca, mártélyi játszótér. A mártélyi és az európa parki egy ún. művészi játszótér, ezeknek a szabványosítás miatt nincs jövőjük, el kell bontani.

A költségvetésben ezekre nem szerepelt külön összeg, de több 10 millió forintot költenek most a játszóterekre. A javításokat az önkormányzat megpályáztatja. Ugyanakkor az új elemek beszerzése nemzeti közbeszerzési eljárás keretében történhet meg, aminek a tapasztalatok szerint az átfutási ideje kb. 3 hónap.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!