Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szombaton nyitva voltak Mártélyon a kapuk a Rákóczi utcában

Július 10-én nyolcadik alkalommal rendezték meg Mártélyon a Rákóczi utcában a Nyitott Kapuk fesztivált. Az utca lakói szélesre tárták a kapuikat és szeretettel fogadták a látogatókat. Művészetek, kézművesség, hagyományőrzés, finom illatok és ízek fogadták a számos helyről érkező vendégeket.

Rengeteg látnivaló egy kis utcában, a hódmezővásárhelyi veteránautók is eljöttek erre az eseményre. Mesterségek udvara, vadászat, néptánc, népzene, lovaskocsikázás, kézművesség várta az idelátogatókat.

Már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Nyitott Kapuk fesztivált, mondta a Vásárhelyi TV-nek Láda Imre. Egy vasárnap több szomszéd összeült és arról tanakodtunk, mesélte, hogy szeretnék egy utcafesztivált csinálni magunknak, ami arról szólna, hogy kiülünk, bográcsozunk, jókat beszélgetünk, iszogatunk, a gyerekek jókat játszanak és estére mindenki hazamegy, bezárja a kapukat. Aztán azonban tovább mertük gondolni, hogy mi lenne hogyha a nyitnánk az emberek felé, és azt amit mi képviselünk, amit minden udvar sajátosan képvisel, azt megmutatnánk a nagyközönségnek. Így lett éves fesztivál ebből a rendezvényből.

Az egyik udvarban a tűz körül 5 köcsögben rotyogott a babgulyás, kicsit arrébb Bajusz István, egy régiséggyűjtő kínálta portékáit. Elmondta, hogy megkérték arra, hogy ha tud valami olyan dolgot hozni, ami szerinte emeli a színvonalat vagy legalábbis nincs belőle, akkor hozzon. Úgy gondolta, a régiségek, régi vonatkozású dolgok egy örök álma ,és egy olyan, sokak számára elérhető szép dolog, amit érzelmileg meg külleme alapján is olyan dolgot jelenthet, ami előbbre teszi az embert és a barátságot erősíti az emberek között.

Több mint száz éves házak szinte mindegyikét felújították és szívesen meg is mutatták a betérőknek. Somodi Ágnes új tulajdonosként először vesz részt, eddig csak a szomszédoknak illetve a testvérének az udvarát erősítette. Nagyon nagyon jó megmozdulásnak tartja, amely összehozza nemcsak a helyieket, hanem környékből is jönnek nagyon sokan, Vásárhelyről, Szegedről. Azt is hozzátette, nagyon vicces volt, mert reggel 9 órakor, ahogy kinyitotta a kaput, az első hangok nem is magyar emberek voltak, hanem külföldiek. Ágnes szerint ez egy jó megmozdulás és egy jó közösségépítő program.

A közelben lévő vasútállomás is bekapcsolódott a rendezvénysorozatba. Az egyik felújított szobában Lapis András szobrász, grafikus mutatta be grafikáit, kisplasztikáit. A Vásárhelyi TV-nek elmondta, hogy Nagy József, A Vasúttörténeti Alapítvány titkára és mindenese kérte meg, hozza el munkáit, mert évek óta foglalkozik a magyar mozdonyok megrajzolásával, és érmeket is csinál róluk.

A szervezők arra törekedtek, hogy mi az elköltött forintok mennyisége legyen annak záloga, hogy az ember jól érzi magát ezen a fesztiválon hanem ha valaki kilátogat és sétál egy nagyot, akkor is élményekkel gazdagodjon.

Képek: Vásárhelyi TV

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!