Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Jakab Ferenc virológus szerint lesz 4. hullám – elsősorban az oltatlanok miatt

Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas ahhoz, hogy berobbantsa a negyedik hullámot Magyarországon is – ezt Jakab Ferenc virológus nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

Szerinte az már borítékolható, hogy a következő nagy hullámot Európában a delta variáns idézi majd elő. Ő is és a WHO is azt mondja, ez erősebb lesz, mint az első hullám.

Jakab Ferenc meglátása szerint egyértelműen van ok az aggodalomra, mert azt lehet látni, hogy még ott is emelkedésnek indult a fertőzésszám, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben. Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit, mondta.

Amiatt is aggódik, mert bár magas az átoltottság, de sokan még mindig semmilyen védelemmel nem rendelkeznek. Nem hiszi, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni, mondta, utalva arra, hogy szerinte ez a hullám erősebb lesz az elsőnél, de gyengébb a harmadiknál.

Mindenképpen kijelenthető, áll a nyilatkozatában, hogy az oltottak nagyobb biztonságban vannak az oltatlanoknál, hiszen esetükben a betegség nem olyan súlyos lefolyású. A fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!