Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Sportigazgatóként tért vissza Szűcs Róbert

A Hódmezővásárhelyi FC korábbi játékosa, edzője ismét a csapat szolgálatába állt.

A HFC péntek délután adta hírül, hogy Szűcs Róbert a jövőben a sportigazgatói poszton segíti az egyesület munkáját. Elsősorban a felnőtt csapat életét érinti a feladatkör, de az utánpótlás játékosok átkerülését a felnőtt csapatba is segíteni fogja. A csapat célja továbbra is az, hogy minél több saját nevelésű sportoló kapjon játéklehetőséget az NB III-ban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!