Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

15 éves lett az Emlékpont

Tegnap volt 15 éve, hogy megnyitotta kapuit a látogatók előtt a vásárhelyi Emlékpont. Egyediségét most is az adja, hogy a vidéki Magyarország egyetlen olyan múzeuma, amely egy közösség, jelen esetben Hódmezővásárhely történetén keresztül mutatja be az 1945 és 1990 közötti időszakot. Ennek a fél évszázadnak a kutatása azóta is tart, így már az állandó kiállítás anyaga meghaladja a 2006-ban fellelhető tudást.

Az Emlékpont ötlete 2005 elején született meg, majd Schmidt Mária kurátor is F. Kovács Attila építészmérnök tervei alapján az Andrássy út 34 szám alatti épület 21. századi múzeummá nőtte ki magát, amely 2006. július 7-e óta fogadja a látogatókat. Az eltelt 15 év nem múlt el nyomtalanul hiszen az 1945 és 1990 közötti időszakot sikerült még alaposabban feltárni a munkatársaknak.

Miklós Péter, az Emlékpont szakmai tanácsadója a Vásárhelyi TV-nek elmondta, nagyon sok esetben tudták módosítani és meg tudták haladni a 2006-os tudásukat. Ekkor nem csak egy kiállítás jött létre és nem csak egy akkor még humán oktatási központ szerveződött, hanem egy kutatócsoport is.

Volt időszak, tette hozzá, amikor több, jelenleg kevesebb történésszel folyamatosan kutatásokat végeztek és ennek jegyében az elmúlt öt évben már az ő vezetése idején került sor számos olyan alapkutatásra, amelyet ennek a kiállításnak létrehozói nem ismerhettek.

Többek között a népbíróságok története és vásárhelyi áldozatainak névsora is napvilágot látott, ahogyan az egyházüldözés momentumai és a rendszerváltás viszonyai is górcső alá kerültek múzeum fennállása óta.

Ezeket a kutatási eredményeiket folyamatosan publikálják és amire külön büszkék, hogy folyóiratot tudtak indítani, ezzel pedig a 20. századdal foglalkozó történész műhelyek egyikeként fel tudtak tűnni a tudományos térképen. Az Emlékeztető című periodikával immáron ötödik évfolyamát fejezték be a tavalyi évben és elsősorban az intézmény szervezésében zajlott konferenciáknak az anyagát tartalmazza. Emellett egy könyvsorozatot is indítottak, amelynek már 17-18 kötetét rendezték sajtó alá.

Eddig százezres nagyságrendben látogatták az Emlékpontot. Küldetése az alapítás óta változatlan: megismertetni a felnövekvő generációk tagjaival a diktatórikus rendszert.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!