Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ismét hőségriadó van – Vásárhelyen szerencsére kevés a hősziget

A holnapi naptól ismét hőségriadó van, és ez megviseli az embereket, és még jobban azokat, akik úgynevezett hőszigetek közelében élnek. Szerencsére Vásárhelyen leginkább csak a belvárosban (és esetleg a bevásárlóközpontoknál) érezhető ez a jelenség, és az önkormányzat mindent meg is tesz azért, hogy ez a kánikulai napokon kellemetlen érzés minél kevesebb helyen üsse fel a fejét a városban, már amennyire ez lehetséges. A levegő hőmérséklete ugyanis nagyban függ attól, hogy mekkora a beton, a tégla, a kő és a zöldfelület aránya.

Az úgynevezett hősziget-hatás megváltoztatja a városi klímát, amely különösen nyáron veszi igénybe az ott élők szervezetét. Ekkor ugyanis sokkal több a forró nap. A városmag hőmérséklete ennek következtében átlag fél-másfél fokkal is melegebb lehet, mint a külterületeken. Hódmezővásárhelyen is próbálnak tenni ez ellen.

Koterle Gábor, városfejlesztési referens a Vásárhelyi Médiacentrumnak elmondta, azokon a területeken, ahol nincsenek fák, nincsen megfelelő árnyékolás kialakítva, ott alakulnak ki a hőszigetek, ez Hódmezővásárhelyen összefüggően a belváros, az Andrássy út. Szükséges figyelembe venni, folytatta, hogy akkor is kialakulhat, ha a párakapuk nincsenek letéve, nincsenek különböző vízfelületek, mint például ivókutak.

A megoldás a minél nagyobb mértékű növényesítés, fásítás, árnyékolók, napvitorlák kialakítása, valamint a párakapuk kihelyezése lehet, amit a továbbiakban is meg fog tenni a város, hogy növeljék minden téren a lakosság komfortérzetét. Emellett fontos például a térkő anyaga és színezete is. Ráadásul az épületek szigetelése is jelentősen alakítja a hőérzetünket.

Azon is múlik, hogy milyen tájolása van az épületeknek, meg az épületek közötti tér mennyire tágas, a légfolyosók közötti tér ki tud-e alakulni, hogy levegő átjárása biztosított-e. Koterle Gábor meglátása szerint a városban ezzel nincs probléma.

Magyarországon más városokban zöld falfelületeket hoznak létre, Vásárhelyen erre talán kevesebb a lehetőség. Ráadásul a város a Fenntartható Energia- és Klímaakciótervben tavaly bemutatta a Hódthermál Zöld Gazdaság Fejlesztési Programot, melynek egyik célja egy átfogó megújuló energetikai és zöld gazdaságfejlesztési program kidolgozása.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!