Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Közel 900 milliós nyereséggel zárta a múlt évet a Bodrogi Bau

Megközelítette a 900 millió forintot a Bodrogi Bau Kft. tavalyi adózás után nyeresége. Továbbra sem tudni, a fennállásának 25. évét ünneplő vásárhelyi cég mikor kezdi el építeni betonelemgyártó üzemét azon a négy hektáros területen, amit az önkormányzattól vásárolt az ipari parkban. 

Harmadik éve tartja dinamikus növekedési tempóját a Bodrogi Bau Kft. A negyedszázada alapított vásárhelyi építőipari vállalkozás 2017 óta több mint duplájára növelte éves bevételét: négy éve ez az összeg 5,2 milliárd volt, tavaly viszont már majdnem elérte a 11,9 milliárd forintot. Az adózás utáni eredmény még nagyobbat ugrott. 2015 és 2017 között 200 millió forint körül alakult a profit, 2018-ban már 879, 2019-ben 846 milliót könyvelhettek el. A nyilvános céginformációk szerint 2020-ban 883 millió volt a haszon. 

A társaság dolgozói létszáma is évről évre bővül: 2018-ban 202, tavaly 224 főt foglalkoztattak átlagosan, a júniusi adatok szerint jelenleg 229 munkatársuk van.

A következő lépcsőfokot az a betonelemgyártó üzem jelentené, amelynek megépítéséhez a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől nyert támogatást a Bodrogi Bau. A tavaly őszi hírek szerint a felhívásra jelentkező cégek mindössze negyedóra alatt lekötötték a 18,4 milliárdos pályázati keretösszeget. Arról azonban továbbra sem tudni, mikor kezdődik meg az 565 milliós beruházás a vásárhelyi ipari parkban, amelynek felét fedeznék az elnyert állami támogatásból. Októberben idén nyárra ígérték a termelés indítását, három hónapja pedig arról tájékoztatták lapunkat, a fejlesztési program jelenleg tervezés alatt áll a pályázati módosulások miatt. A héten is érdeklődtünk a cégnél, hol tart a projekt előkészítése, és mikor várható az első kapavágás, de nem kaptunk választ levelünkre. 

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!