Szivárvány

368

A harmadik sípszóra napbarnított kezébe temette az arcát, aztán vigasztalhatatlanul sírt a kisfiú. Egymásutánban ismételte, újra és újra: miért? 84 percen át a fellegekben járt, a müncheni csodától karnyújtásnyira, és meg sem fordult a fejében, hogy olykor az élet igazságtalan, előfordul, hogy nem ezt érdemelnénk, ennél többet, szebbet, ünnepélyesebbet, ám a sors valamiért nem jótékony, nem adja csak úgy a derűt, a győzelmet, a boldogságot. 

Az apja hiába próbálta magyarázni, nincs miért búslakodni, ez ott, így felért egy diadallal, mert mennyit kellett várni pusztán arra, hogy kisimuljon Mexikó ránca, a 6-0, meg az utána következő emberöltő minden fájdalma, és most volt esély mindvégig, és ameddig esély van, minden van, remény, bizalom, áhítat, és ezt meg kell becsülni, ki kell élvezni, de a kisfiúig nem értek el az apai szavak. Neki semmit nem mondott Irapuato és a többi blabla. Csupán meg akarta élni azt, ami oly ritka és mesebeli, mint amikor fölénk hajol a szivárvány.

HVSZ Könyvelő

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!