Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Hosszú idő után lakossági fórumra várták a vásárhelyieket

A járványügyi korlátozások hosszú ideig nem tették lehetővé lakossági fórum megtartását. Most már tarthatóak ilyen rendezvények, így kedden dr. Kis Andrea alpolgármester és Gyöngyösi Ferenc önkormányzati képviselő találkozott a lakókkal a Csúcsi Olvasókör udvarán.

Az alpolgármester elmondta: senkit nem akartak kizárni a fórumról, azokat sem, akiknek nincs védettségi igazolványa, ezért tartották az udvaron. Az épület kapcsán jó hírről számolt be, ugyanis elindult a közbeszerzés, így jövő év elején megújul a Csúcsi Olvasókör. Kifejtette, a Vidra utcán a Szent István tér felé megoldódik a vízelvezetés és elkelt a Rákóczi utcai telek, így talán kevesebb lehet a kóbor macska azon a részen.

Dr. Kis Andrea elárulta, mivel az enyhítések miatt lehet rendezvényeket szervezni, így július 1-től december 31-ig lesznek programok a városban. A kulturális események mellett a keddihez hasonló fórumot, találkozást havonta szeretnének tartani, szombaton délelőtt pedig a Szabadság térre várnak mindenkit kötetlen beszélgetésre, összejövetelre.

Fotó: Bottyán Róbert

Gyöngyösi Ferenc tájékoztatása szerint a választókerületi keret terhére rágcsálóirtást szeretne kérni és az Arató ünnepség után rendezettebbé tenné a parkolást az olvasókörnél, a Rákóczi utcán. Továbbá folytatódnak a zöldterület karbantartási akciók.

A lakók is szót kaptak. Egy férfi arról panaszkodott, hogy lelógnak a faágak a Jókai utcai kerékpárút egy szakaszán, Tarján egyes részein nagy a fű és zebrát szeretne létesíteni az Arany temetőhöz. (Erről bővebben itt olvashat.) Szóba hozta még az illegális hulladékok és az elpusztult állatok problémáját. Gyöngyösi elmondta, rendszeresen számolnak fel hulladéklerakókat, nemrég a Dobó-Bibó-Janáky utca kereszteződésében szereltek fel kamerákat, de a szemetelők mindig megtalálják a módját, hogy hova vigyék. A szentesi úton, az állatvásár helyén hulladékudvar épül, ami talán megoldás lehet erre. Egy másik férfi úgy vélte, a szemetelés megelőzésére a legfontosabb a fiatalkorúak oktatása lenne.

Egy idős hölgy arról érdeklődött, hogy a Szántó Kovács-Lévai utca sarkán álló egykori cipészműhellyel lesz-e valami, ugyanis a gyalogosok, kerékpárosok nem látszanak mögötte, zavarja a kilátást. Az alpolgármester elmondta, eldőlt, hogy le fogják bontatni. Szintén ez a hölgy kérdezte, kell-e védettségi igazolvány a strandra és buszjegyet lehet-e venni a sofőröktől? Mindkettőre igen volt a válasz, a jegy pedig 210 forint a buszon, elővételben 170 forint.

A fórumon szóba került még az árkok, az utak állapota és a kátyúzás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!