Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szabó János lett a város új alpolgármestere – főnökei a tükre, a szakmai elvárása, a felesége, a polgármester és minden települési képviselő

Dr. Kis Andrea és Dr. Berényi Károly (aki társadalmi munkában végzi ezt a feladatot) mellé választotta meg a rendes közgyűlés Szabó Jánost alpolgármesterré, aki gazdaságfejlesztési feladatokkal foglalkozik majd. Az új alpolgármester legfőbb „főnökének saját tükrét tekinti.

Mivel Szabó Jánost csak rendes közgyűlés választhatta meg alpolgármesternek, ezért eddig tanácsadóként tevékenykedett a Polgármesteri Hivatalban, de most alkalom nyílt hivatalos megválasztására.

Szabó János korábban Media Markt áruházláncnál dolgozott vezető beosztásban, a hivatali feladata elsősorban a helyi gazdaságfejlesztés lesz.

Szabó Jánost minősített többséggel, 10 igen, 4 nem szavazattal választották meg alpolgármesterré. Szabó elmondta, saját akaratából, hosszú előzmények után hozta meg a döntését.

Azt is elmondta, tudja, minden elvárásnak nem fog tudni megfelelni, de erre törekszik.

Elmondta, voltak olyan személyek, akik kihozták őt a passzivitásból, és a közösségért való cselekvés irányába, akár pozitív értelemben, akár azért, mert még 2018-ban azt látta, hogy szükséges a változás városi szinten.

Mindent elsöprő főnöke a tükre, mondta. A második számú főnöke a szakmai elvárása, gazdaságosságra, eredményességre fog törekedni. A harmadik főnöke a felesége lesz. A negyedik főnöke lesz Márki-Zay Péter. De csak addig tekinti őt annak, amíg nem lop, nem mások nyomorán húz politikai hasznot. De főnökének tekinti Hódmezővásárhely mind a 14 képviselőjét.

Elmondta, szeretné, ha bizonyos ügyek mentén egységesen tudnának gondolkodni a különböző politikai oldalak.

Az alpolgármester illetménye 897.500 Ft és 15% költségtérítés. A polgármester elmondta, előző munkahelyén Szabó János majdnem kétszer ennyit keresett, ezt hagyta ott a városért.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!