Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Beomlott egy italkereskedés fala Szegváron

Csak a szerencsén múlott, hogy nem esett senkinek baja tegnap Szegváron, mikor a nagyközség központjában álló korábbi kocsma utcafronti fala bedőlt.

„Gyakorlatilag alkalmazottunk és egy törzsvendégünk élete 2 percen múlt, talán a jó Istennek köszönhetően! Külön hálát adunk azért ,hogy sem gyermek, sem felnőtt abban a pillanatban nem tartózkodott bent” – írta ki közösségi oldalára az egykori Centrum sörözőben működő Niagara Italkereskedés üzemeltetője.

Az épület falát egy nappal korábban vizsgálták meg – erről a település polgármester írt közösségi oldalán.

„2021. június 15-én szakértővel és műszaki ellenőrrel közösen megvizsgáltuk az ominózus épületet, mert a tulajdonos jelezte felénk, hogy a fal megrepedt belülről – összefüggést látott a járda építése és az épület repedése között. A szakértő a véleményében leírta, hogy nincs összefüggés az épületben keletkezett kár és a járdaépítés között. Még a helyszínen javasolták is a mihamarabbi állagmegóvó intézkedéseket, nehogy nagyobb kár keletkezzen az épületben. A tulajdonossal a mai napon (2021.06.16) megállapodtunk abban, hogy egy független igazságügyi szakértőt kérünk fel az esemény kivizsgálására” – fogalmazott Szabó Tibor György.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!