Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Iskolások emlékeztek a vásárhelyi zsidóság 77 évvel ezelőtti tragédiájára

Hetvenhét esztendeje, 1944. június 16-án indult meg a hódmezővásárhelyi zsidóság koncentrációs- és haláltáborokba való hurcolása. A városból deportált közel nyolcszáz zsidó polgárból mintegy négyszázan estek áldozatuk a holokausztnak.

A hódmezővásárhelyi Emlékpont által működtetett Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen rendhagyó tanórán idézték fel a helyi zsidóság múltjának tragikus pillanatait a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola ötödik osztályos tanulói Dr. Vanderstein Noémi tanárnő vezetésével, majd a diákok köveket helyeztek el az áldozatok emlékére a zsinagóga kertjében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!