Megújul a régi szökőkút

648

A mai napon kezdődött meg a Hősök terén a kőfal alatti régi szökőkút felújítása. A Vásárhelyi Gazdaságfejlesztési Egyesület jóvoltából kerülhet sor erre, hiszen vásárhelyi vállalkozók több millió forintos felajánlásaiból valósul meg a projekt – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

Az egyesület nevében Kendi Imre, valamint Sebők-Papp Imre beszélt a terv részleteiről. A szökőkút medencéje mellé egy vízműaknát helyeztek le, melynek segítségével forgatni, szűrni tudják a vizet, így csak az elpárolgó, illetve szennyezett vizet kell majd újjal pótolni, ami a kút működését különösen víztakarékossá teszi. A kút aljára vékony betonréteg kerül, új elemként pedig vízsugarak fognak kiemelkedni belőle, melyek alá led-fények kerülnek elhelyezésre.

Fotó: A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata

Az önkormányzat, Vásárhely lakossága nevében Márki-Zay Péter polgármester mondott köszönetet a jelenlévő két vállalkozónak a projekt megszervezéséért, és az adakozásért.

A későbbiekben nemcsak a kút, hanem a környékének a megújítása, új padok kihelyezése, a park megszépítése is a tervek között szerepel.

HVSZ Könyvelő

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!