Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A köztisztviselőket köszöntötte dr. Juhász Tünde

A köztisztviselői pálya, a köz szolgálata szép, ugyanakkor olykor-olykor korántsem könnyű feladat – jegyezte meg dr. Juhász Tünde kormánymegbízott Szegeden, a Rákóczi téren annak a közel 130 új kollégának, akik az elmúlt hónapokban, illetve évben csatlakoztak a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalhoz.

Hagyomány, hogy a kormánymegbízott évente köszönti a köztisztviselői pályát választókat, de mivel erre tavaly a koronavírus-járvány miatt nem került sor, dr. Juhász Tünde a közelmúltban pótolta az elmaradást.

A beszámoló szerint a kormánymegbízott elmondta: az ügyfelek mindig minden körülmények között elsőbbséget élveznek, számukra a saját, az egyéni problémájuk megoldása a legfontosabb. Másrészről a kollegalitásról sem szabad megfeledkezni, hiszen egymás segítése, a csapatmunka nélkül elképzelhetetlen a minőségi, a pontos, precíz és gyors ügyintézés. Dr. Juhász Tünde arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztés valósult meg, hiszen a hivatali épületek felújítása, modernizálása szintén a 21. századi ügyintézés alapfeltétele.

Az új dolgozók a távozó, vagy nyugdíjba vonuló munkatársakat pótolták, vagyis a feladatokat változatlan számban látja el a köztisztviselői gárda Csongrád-Csanád megyében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!