Megkapja a 600 millió forintos kiesést Hódmezővásárhely

911

A város visszakapja a kiesett helyi iparűzési adó bevételének 100%-át, 600 millió forintot – derül ki a csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlönyből.

A támogatás célja újtfelújítás, útépítés, tartozások rendezése és részben az önkormányzati feladatok ellátása.

Márki-Zay Péter polgármester a Vásárhelyi Médiacentrumnak még májusban elmondta: Hódmezővásárhely költségvetésének összeállításakor számolt ezzel az összeggel a város, örül annak, hogy a kormány kompenzálja a város kiesett helyi iparűzési adóját. Elmondta azt is, hogy hogy a város működését ez a 600 millió forint képes lesz biztosítani. A polgármester akkor hozzátette: reménykedik abban, hogy azt az 1,38 milliárd forintnyi összeget is megkapják, amelyet a kormánypárti vezetésű megyei jogú városok megkaptak december 24-én.

A megye 25 ezer lakos feletti települései közül Szeged 1,95 milliárdot, Szentes 280 milliót kap.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!