Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Felső-Bodrogközbe utaztak – a népzene szárnyán

Bonchida után Felső-Bodrogközbe utazhattak a népzene szárnyán azok a muzsikusok, akik részt vettek a hétvégén a Vásárhelyi Népzenetanoda Vásárhelyi Néptáncért Alapítvánnyal közös mesterkurzusán a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájában. A növendékek a Dűvő zenekar tagjaitól tanulhattak, akik még első kézből sajátíthatták el a tájegységre jellemző motívumkincset.

Közel 20-an vettek részt a hétvégén a Dűvő zenekarral közös mesterkurzuson, ahol a Felső-Bodrogköz muzsikája került fókuszba. A vonósok napközben külön-külön gyakoroltak, majd a tanultakat együtt is előadták.

– Nekem külön örömet okoz, hogy egyfajta díszítést is tanultunk, plusz terceléseket, mert tavaly már voltunk Dűvő táborban, ahol ezt az anyagot elsajátítottuk, ezt tudjuk most tovább csiszolgatni – mesélte a Vásárhelyi Televíziónak Sinka Regina, a Vásárhelyi Népzeneatanoda tagja.

A növendékek az ország különböző településeiről érkeztek, mert igazi példaképnek tartják a több mint 40 éve magyar népzenét játszó Dűvőt. Az együttes most már visszatérő vendége a Vásárhelyi Népzenetanodának.

– Az a lényeg, hogy itt akarják ezt csinálni, az a nagyon fontos, hogy van benne lélek, erő, szándék megtanulni sok mindent. Mi még abban a helyzetben vagyunk, akik még láttuk ezeket az öregeket, akiktől tanultunk, Igaz, hogy másodkézből kapják az információt, de azért hasonlít arra, amit mi az öregektől megtanultunk – fogalmazott Hrúz Dénes, a Dűvő zenekar vezetője.

A Vásárhelyi Népzenetanoda a Vásárhelyi Néptáncért Alapítvánnyal azon munkálkodik, hogy a népzenét minél szélesebb körben megszerettesse az érdeklődőkkel.

– Nemsokára lesz népzenei táborunk is, immár 3. alkalommal rendezzük meg Mártélyon június 24-től 27-ig. Ahová várjuk mindazokat, akik már meg tudják szólaltatni a hangszerüket. Teljesen kezdőkkel most ott nem áll módunkban foglalkozni, szeptembertől viszont tervezünk kezdő hegedű, brácsa és bőgő, valamint harmonika oktatást. Valamint folyamatosan várjuk a növendéket pásztorfurulyára, klarinétra, tárogatóra – közölte Gyöngyösi Ferenc, a tanoda alapítója.

A Népzenetanoda tervei között további mesterkurzusok és a rendszeres Fonó Klubok megszervezése is szerepel a jövőben.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!