Antitest

297

Minden és annak ellenkezője – szokták mondani a lehetséges történések kapcsán Magyarországon.

Mert itt van például a járvány. Látszólag leküzdöttük. Maszk se kell, csak kártya, amolyan védettségi, és mehet minden, a teraszokon, a balatoni strandokon még kártya se szükséges, mert ott a vírus nem vírus, lakodalmakban meg pláne, hisz az maga a hazai vakcina bölcsője, a nyájimmunitás netovábbja, a lelátókon is leüvölthetjük a kórokozót, de úgy, hogy nem kel föl, ki van iktatva, kész, esélye sincs.

De az önkormányzat az más. Gócpont. Fokozottan veszélyes. Ott ne csoportosuljanak a döntéshozó képviselők, bizottsági tagok, hisz ott se kártya, se oltás, de még a násznép összes antiteste sem véd még a testületek fölött köröző keselyű vészt jósló tekintetétől. Még mindig ott tanyázik a városházák falai között, ott bújt meg az az ördögtől való koronás. És jobb, ha a vitéz polgármesterek ellene egyedül szállnak harcba, óvva a fegyverhordozókat.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint továbbra is “indokolt a gyors cselekvőképesség, reagálóképesség biztosítása”, ezért nem lehet ülésezni, hiszen “a járvány nem ért véget.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!