Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ez történt ma!

Itt olvashatja mi történt május 28-án Hódmezővásárhelyen és környékén.

A rendőrségtől is megjött a hivatalos válasz: valóban nem történt bűncselekmény a buszpályázat ügyében. Itt nem az volt a kérdés, hogy a Szabó János által bemutatott levelet mennyire tartjuk autentikusnak vagy sem, de a Békés Megyei Rendőr-Főkapitányságnál hitelesebb forrás nincs az ügyben. Korábbi megkeresésünkre most megérkezett a válaszuk.

Június 5-én újraindul a Joványbusz szolgáltatása. Letelt ugyanis a három hónap felfüggesztés, amit a Kormányhivatal rótt ki a vállalkozásra. Jovány Gyula 6 busszal kezdi meg a szolgáltatást újra, így jövő hét szombat reggel 5:10-kor a Kincses temetőtől elindul a Porcelángyár járat, 7 órától pedig a körjáratokra is ismét fel lehet szállni.

Valóban mintegy 100 millióval csökkent a vásárhelyi Strandfürdő és Sportuszoda vesztesége. A tegnapi véleményező ülésen elfogadták a beszámolót a Hódfürdő Kft. tavalyi beszámolóját. A társaság vesztesége 375 millió forint, amely veszteség mértéke csökkenő tendenciát mutat. A társasággal kapcsolatban tőkepótlásra van szükség, a tulajdonosi részesedés arányában

A Dobó, Bibó, Janáky utcákban élők élethelyzetének javítása és munkához jutása céljából az önkormányzat pályázati forrásból szakmai képzéseket szervez az érdeklődő tanulni vágyók számára. 24-en csatlakoztak a programhoz, akik így ingyenesen targonca vezetői, kiskert növénygondozói és eladói szakképesítést kaphatnak, ha sikeresen teljesítik a tanfolyamokat. Ahhoz, hogy valamennyi munkakörben kézhez vehessék a résztvevők a bizonyítványokat, alap kompetencia készségükről is számot kellett adniuk. Ez meg is történt, és az erről szóló okleveleket mindenki átvehette a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!