Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Karácsony Gergely megmondta, mi lenne az első feladata miniszterelnökként

Ahogy arról tegnap többször írtunk, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége a tegnapi napon Hódmezővásárhelyen ülésezett. A Vásárhelyi TV után a Hódpressnek is adott egy villáminterjút Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltje. Mi is lenne az első és legfontosabb dolog, amit véleménye szerint egy új magyar kormánynak majd meg kell lépnie? És miért az? Erről is beszélt nekünk.

Az ön által életre hívott 99 mozgalom, amelynek a „hitvallásában” és a nevében is benne van, a 99 százalékot szeretné képviselni. Éppen Hódmezővásárhelyhez és Márki-Zay Péterhez köthető egy másik, a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Érezhetően a két, pártokon kívül álló szervezetnek hasonló a célkitűzése. Nem félő, hogy a két mozgalom épp gyengíteni fogja egymást?

Ezek inkább egymást átfedő körök. Mindenkinek az a dolga, hogy a legtöbb embert megszólítsa, hogy behozza a politikába. Márki-Zay Péternek, mondhatom a barátomnak, a munkáját nagyon sokra tartom. Az a kör, akiket ő elért, az részben más, mint akiket én meg tudtam szólítani. Mind a két mozgalomra, és természetesen a pártokra is nagy szükség van.

Létezik olyan, mint legfontosabb intézkedés az esetleges kormányváltás után, úgymond másnapján?

Mindenesetre éles a verseny. Azt tudnám mondani, mivel mindenhez pénz kell, ezért az új kormánynak először meg kellene tenni, hogy Brüsszelben újratárgyalja az európai helyreállítási alap terveit, mert ugye a jelenlegi kormány a pénzeknek csak a 38%-át hívta le. Amennyiben az a 38% a kormány terveinek megfelelően kerülne elköltésre, az egy történelmi bűn lenne, kihagyott lehetőség. Ha egy dolgot kellene mondanom, én újratárgyalnám a helyreállítási alapot. Ez majd 6000 milliárd forint, felfoghatatlanul sok pénz. Ez alkalmas lenne, hogy a járvány okozta szociális és gazdasági problémákat megoldjuk és orvosolni lehetne vele az önkormányzatok nehéz pénzügyi helyzetét is.

A mostani alkalom központi témája az önkormányzatok helyzete volt. Ön is mondta a Vásárhelyi TV-nek adott interjúban, hogy az emberek, éljenek akár Budapesten, akár egy kis településen, biztonságosabb megélhetést, jobb egészségügyi ellátást szeretnének. Ennek ellenére mégis, ahogy azt egy nagyon nagy mintás 5000 fő megkérdezésével készült, Bige László által finanszírozott kutatás megmutatta, az emberek nem azt a problémát érzik feltétlenül legsúlyosabbnak, amit a pártok politikájuk a fókuszba állítanak. A kutatás például azt hozta ki idén márciusban, hogy „a megélhetés magas költségei, az alacsony fizetések és az egészségügy dominálják az emberek országos problématérképét az összes politikai és lakóhelyi csoportban”. Nincs tehát a fő problémák között a korrupció vagy a sajtószabadság.

Ezt valóban figyelembe kell venni az ellenzéki politikai oldalon. Nem csak a kutatás miatt, hanem tényleg ez Magyarország érdeke, ezek, a kutatásban is megjelöltek az első számú problémák. Szorongató érzés fogja el a magyarokat a megélhetés szempontjából, mivel sokaknak a munkahelye megkérdőjeleződött. Magas az infláció, ezzel párhuzamosan, így magasak a megélhetési költségek. Természetesen ezek a választókat nagyon érdeklő és érintő kérdésekké váltak. Éppen ezért mondom én azt ismételten, hogy az új magyar kormánynak a helyreállítási alapot kell újratárgyalnia majd, mert ezekre a problémákra ebből az alapból tudnánk forrásokat biztosítani. Ebben az esetben nem esünk abba a hibába, hogy reagálunk az emberek jogos aggodalmára és aztán túlígérjük magunkat, mert nem lesz rá pénz. Egzisztenciális biztonságot kell nyújtani az embereknek, amit a járvány és a kormány rossz járványkezelése miatt most nem éreznek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!