Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ökölvívás: Kiss Auróra az elődöntőben

A Hódmezővásárhelyi Box Klub Egerben a 70. Bornemissza Nemzetközi Verseny küzdelmeiben vesz részt ezekben a napokban. Mégpedig szép sikerekkel, a Klub versenyzője, Kiss Auróra ugyanis a legjobb 4 közé jutott az 51 kg-osok között.

Tizennégy ország 244 bokszolója lép ringbe junior és ifjúsági korcsoportban május 18. és 21. között a 70. Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó emlékversenyen az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Kiss Auróra, a Hódmezővásárhelyi Box Klub versenyzője ifi 51 kg-ban beverekedte magát az elődöntőbe, tehát a legjobb 4 közé. Az edzője, Szalkai Edina azt közölte a Hódpressel, nincs megállás, a fináléba kell jutni.

Fotók: Hódmezővásárhelyi Box Club

Szalkai Edina hozzátette, Auróra 48 kg súlyú, de bátran el merte indítani. Az erőnlétével nincs gond, technikailag is folyamatosan csiszolódik.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!